Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-10-16 / 20. szám
Iskolakezdés Élet költözött az iskolákba Minden családban eljön egyszer az ideje a gyermek beiskolázásának. Mekkora gond ez 1990-ben? Erre a kérdésre nem lehet általános választ adni, minden eset egyedi, és az adott helyzet adja meg a probléma mértékét. Felmerülő kérdések: milyen tagozatra szeretnénk járatni a gyermeket? Milyen elképzelésünk van az eredményes oktatás módszerét illetően? Melyik iskolában, esetleg tanítóban bízunk leginkább, bízva személyes varázserejében? Ezeknek a kérdéseknek a számbavétele után is nagyon sok nyitott kérdéssel találkozunk. Melyik a lakóhely szerinti beiskolázási körzetünk?... stb. Menjünk sorba talán a tapasztalati úton, ahogyan ez a valóságban történik. Gyermekünk elérte a beiskolázási kort, fel kell őt készítenünk az iskolára. Az óvodai élet után más körülmények, más típusú munka, és nagyobb fegyelem lesz az elvárás iránta. Az ezeknek a követelményeknek való megfelelést nevezzük iskolaérettségnek. Az óvodai munka során az óvónők folyamatos foglalkozással, megfigyeléssel, általában el tudják dönteni, hogy iskolaérett-e a gyermek. Ha valamilyen okból kétség merül fel e téren, következik a nevelési tanácsadó iskolaérettségi vizsgálata. A vizsgálat utáni alternatívák: a gyermek további óvodai nevelésre javasolt.- Iskolaérett, iskolába beíratható.- Valami probléma miatt további vizsgálatra javasolt. Az első esetben a gyermek még egy évet tölt az óvodában, ez idő alatt fokozott figyelemmel kísérik azt a fejlesztési területet, amelyen lemaradás észlelhető. A második esetben a gyermek iskolai behatása következik. A harmadik esetben szakorvos, pszichiáter vizsgálata ajánlott, mert a gyermek fejlődésében egészségkárosodásra utaló lemaradás észlelhető. Ez esetben gyermekünk fejlesztését az adott szakterületre képzett pedagógusra kell bíznunk, ha nem akarjuk, hogy sorozatos kudarcai egy életre megbélyegezzék, és idegrendszeri károsodás veszélye álljon fenn. Nagyon sok gyerek a kezdeti sikertelenség és megfelelni nem tudás miatt válik szorongóvá, amikor már orvosi beavatkozásra is szükség lehet. Térjünk azonban vissza a problémamentes esetekhez, ahol a szülő kezében ott a szakvélemény, hogy a gyermek beiskolázható. Városunkban eddig hagyománya volt egy tavaszi összevont szülői értekezletnek, ahol a művelődési osztály vezetője adott részletes tájékoztatást a beiskolázandó gyermekek szülei részére a várható lehetőségekről. Ezen a fórumon ismertette a szülőkkel a következő évben az iskolák által kínált módszertani választékot, a várható osztálylétszámokat, és az iskolák által nyújtott egyéb lehetőségeket a nyelvi oktatás területén, a sport, vagy szaktárgyi tagozatok kínálta lehetőségeket. Ha a szülők ezen a fórumon részt vettek, ettől kezdve lehetett a család igényeit a lehetőségekhez alakítani. A szülőknek ugyanis a megfelelő körzeti iskolába való behatás után jogában állt kérni, hogy gyermeke ....indokok alapján más körzetben levő iskolában kezdhesse az első osztályt. Ennek a kérésnek általában az iskolák igazgatói eleget is tettek. Ezek tehát a beiskolázáshoz szükséges formai lépések, amelyek általában az egész család aktivitását igénylik. Sokkal kisebb fórumot kap általában az a lelki tényező, ami ilyenkor a gyermekben zajlik. Problémamentes a beilleszkedés azoknál a gyermekeknél, akik jó családi előkészítés után, legalább két évet töltöttek óvodai közösségben. Ök már megszokták a közösséget, elfogadják a pedagógust vezetőnek, és többnyire sikeresen működnek együtt a kitűzött cél érdekében. Hangsúlyozom, ezt az iskolakezdést problémamentesnek, és nem konfliktusmentesnek kell elfogadni, hiszen az óvodát elhagyó gyermek még sokszor elfeledkezik magáról, és akaratlanul is beszélgetni vagy játszani kezd, ezt azonban ajó pedagógiai érzékkel rendelkező nevelő időben észleli, és megfelelő feladattal a gyermeket munkára bírja. Ezek azok a konfliktusok, amelyek az iskolakezdés után gyakran előfordulnak, ezt azonban a szülő és pedagógus együttes ráhatására a gyermek általában elhagyja. Nagyon fontosnak tartom még az egységes nevelési ráhatások elvét, ami azt jelenti, hogy a családban ugyanazok a követelmények legyenek a gyermek előtt, amit az iskolai tananyagból esetleg elsajátít, de ezt bővebben kifejteni esetleg egy másik cikk alkalmával szeretném. Mindenesetre nagyon egészséges lenne, ha az iskola és családjelzések és visszacsatolások útján egy cél, a gyermek töretlen és egészséges fejlesztése, nevelése érdekében, a kulturált embereszmény kialakításán dolgozhatnának, és kevesebb gondot kellene más irányú elfoglaltságok miatt a családokra hárítani. Ezt azonban csak a jövőbe vetett hitünk és töretlen bizalmunk élteti bennünk, de addig is... maradjunk a jelennél, és dolgozzunk együtt az eljövendő generáció felemelkedéséért. HORNOK LÁSZLÓ Az elsős tanítóknak Kézenfogom, mint eddig minden reggel, rámnéz nevető, szorongó szemmel. Kérdésemre kérdéssel felel:- Anyám, a kezemet nem engeded el? - Megyünk az úton ünneplő ruhában, elindulunk az első nagy csatába. Már várja Öt az iskola, ABC-tomyú palota, számtanösvényes sűrű erdő, bebarangolja, amire felnő! Vigyázzátok hát lépteit! Most kezetekbe leteszem csiszolatlan drágakövem. Első osztályos gyermekem! L. NÉMETH ERZSÉBET Bálint Gabriella 5 és fél éves nagycsoportos óvodás rajza 1990. OKTÓBER 16. 5 PAKSI HÍRNÖK
