Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-15 / 1. szám
A zsidó törvény szociális tanítása IV. A héber törvény a személyi szabadságban gyökerezik és annak szükségképpen való védelmezője. Mit jelent ez a szó, hogy törvény? Számunkra az országgyűlés által hozott olyan rendelkezés, mely szerint bíróságaink ítélkeznek és ítéletüket a rendőri hatóságok és fogházőr végrehajtják. A zsidók semmit sem tudtak még országgyűlésről, nagyon keveset a bíróságokról és rendőrségről, fogházaik pedig egyáltalán nem voltak. Ajkukon ez a szó, hogy törvény, olyan tanítást jelentett csupán, melynek forrása nem király vagy képviseleti törvényhozó gyűlés, hanem egy-két tapasztalt, bölcs férfi, vagy az Isten emberei. Ahol az írásmesterséget csak elvétve használják, vagy egyáltalán nem ismerik, ott van szükség a prófétára vagy bíróra, hogy a nemzeti zavarokban vagy magánperekben legyen, aki ítéletet hozzon. Minden ilyen kérdésben a szokás óriás szerepet játszik. A törvénynek legismertebb része a tízparancsolat, mely két részre oszlik. Az első rész négy, a második rész hat parancsot tartalmaz. A csoportra tagozódás nem az erkölcsi és szertartási szempontok szerint történt, hanem az Isten és felebarátaink iránti kötelességek szem előtt tartásával, Mózes II. könyvétől az V. könyv végéig több helyen találunk törvényeket melyek alapvető kihatással vannak a nép szociális életére. Mózes II. könyve XXIV:7-8; XXI-XXIII:19 részek egy olyan társadalom számára íródott, mely egyszerű és primitív volt E kódex igyekszik módosítani a primitív szokásokat. A rabszolgákkal szemben emberséget kíván, az özvegyek és árvák elnyomását gonoszságnak bélyegzi, a szegénynek való kamatos kölcsönadással egyetemben, hangsúlyozza az igazságnak, segítőkészségnek és megvesztegethetetlenségnek és az idegenekkel is becsületesen való bánásmódnak a fontosságát (II. Móz. XXI:2, 7, 26, XXIL21-27, XXIIIrl—9.) Szól a hetedik napnak és hetedik évnek a nyugalmáról, melynek nyugalmat és békességet a kereskedelmi szellemtől és minden vesződségtől, az oly sok csüggedés és érzéketlenség okától való szabadulást kell meghoznia. (II. Móz. XXIII :10—13.) A rabszolgaságot nem szünteti meg, de az igazságot és szeretetet követel a szegények és elnyomottak, a rabszolgák számára, akiknek nincs szószólójuk, így mindenkor áldozatai az erőseknek és a lekiismeretlen gazdagoknak. Mózes III. könyve rendkívül szépen írja le az aratást mely munkát a szegények végzik, s, hogy minden munkabért napnyugtakor ki kell fizetni. Nem szabad megbotlasztó követ tenni a vak elé. Nem lehet semmi pártosság az igazságszolgáltatásban. Ne legyen gyűlölség és rosszakarat és a mindennapi életben az idegent is úgy kell tekinteni, mintha zsidó volna. Szigorú becsületességet követel a súlyban és rőtben. Elrendeli az ugarnak a hetedik évét majd pedig az ötvenedik évi elengedést mikor minden birtoknak vissza kell szállni eredeti tulajdonosára. (III. Móz. XXV.) A tulajdont tehát nem lehet örökre elidegeníteni. A törvény egy kalap alá veszi az erkölcstelenséggel a gyengék elhanyagolását az egyén csorbítatlan jogaihoz való önző és kegyetlen ragaszkodását a másokkal nem gondolást a korlátlan, életre-halálra menő versenyt. Nemcsak azt mondja el, hogy mindezek mennyire rombolnak és pusztítanak, hanem ezek kimondott Isten ellen való vétkek, melyeknek elkövetőit éppúgy, mint a tolvajokat gyilkosokat paráznákat minden jobb társaságnak ki kell vetnie. A fejlődő törvényben két felbecsülhetetlen dolgot kell megjegyezni! 1. a nemzet minden korszakában való örök tiltakozást a társadalmi bajok iránti érzéketlenség ellen, mely a legnagyobb szégyenfolt 2. a rituáléknak meglehetősen későn való megjelenését Ezektől függ a törvény és a próféták. A törvény és a próféták között nincs semmi ellentét A törvény és a prófécia tulajdonképpen ugyanabból a talajból fakad. Az ótestamentumi törvény olyan becsületességet követel, amilyenről egy törvényadó sem álmodott még. Ugyanezt kívánják a próféták. Amós, Esaiás, Ezékiel ugyanarra vágyik, mint amire a törvény: a szegény és szűkölködő gondviselésére, az igaz mértékre, jó mérlegre, az elnyomás és csalárdság gyűlöletére. A szegénység nyomasztó veszélyével szemben nem hasonlít a mi modern „szegény-törvényünkhöz”, mely mintha kimondottan a szegénység örökkévalóvá tételét tűzte volna ki célul. Egyetlen szóval sem ajánlja a kapkodó jótékonyságot Ha egy szegény dolgozni akar, a gazdag kötelessége, hogy számára ne segélyről, hanem munkáról gondoskodjon. Mózes ötödik könyvének XII-XXVI. fejezetei foglalják össze a negyven esztendei bolyongás végén a Mózestől kapott törvényeket Olyan dolgokra is rámutat ez a rész, melyekről az előbbi kódex nem beszélt, pl. király, háború, adósság, lévita és az idegen. Fontos szerep jut a levitáknak, akiknek „nincsen része, sem öröksége teveled”. (V. Móz. XIV:27.) A honfoglalás után nem kapnak földet, hanem a 11 törzs között szétoszolva végezték a papi szolgálatot Nagy nyomatékkai ismétli meg az árvákkal, özvegyekkel és idegenekkel való becsületes bánásnak kötelességeit (XIV:28-29.) A pihenésnek hetedik éve oda módosul, hogy ekkor a zsidók számára megszűnik minden adósság, (az idegenek számára nem!) és azáltal, hogy a szegény embernek kamat nélkül kell kölcsön adni, a szegénységet akarja megszüntetni. (XVl-ll.) A felszabaduló zsidó rabszolgának ajándékot kell kapnia, hogy elindulhasson egy új élet szabadságába. (XV:13.) Tiltakozik az elnyomás és igazságtalanság ellen (XVI:18 stb.) A háborús szolgálat alól, akiknek sürgős dolguk van, mentesíteni kell, az elfoglalt városokban pedig tilos az asszonyok és gyermekek felkoncolása. (XX.) Tilos az uzsoráskodás, mely által szükségbe kerülteket könnyű tönkretenni. Szabályozza a munkabéreket, azok pontos kifizetését, a szántó és a szőlő szabad tallózását Megkívánja az alkalmazottakkal való barátságos bánásmódot és megkívánja a becsületes mérleget (XXIII:19 stb. XXIVTO stb., XXV:13 stb.) A rabszolgaságot nem tekintették ugyan bűnös intézménynek, de mikor jött a hetedik esztendő, a zsidó rabszolgát minden ellenszolgálatás nélkül szabadon kellett engedni. Mindezek ismeretében megszereti az ember ezeket az eszményeket, melynek birtokában örömmel fogjuk követni Krisztust, aki nem azért jött, hogy eltörölje, hanem hogy betöltse ezt a törvényt Kőváry László PAKSI HÍRNÖK 4 1990. JANUÁR 15.
