Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-09-04 / 17. szám
A Marosvásárhelyi Állami Népi Együttes Pakson Ha vendéget várok, már jó előre tisztára söprőm a házam és szívemet. Kedves vendéget várt a város, de nem volt jó házigazda! A Munkásművelődési Központban 1990. augusztus 9-én fellépett a Marosvásárhelyi Állami Népi Együttes. Kevesen voltunk ott, ötvenen-hatvanan ha lehettünk a nézőtéren. Most nem mondhatom ki a felmentést - érdektelenség -. Egyértelmű, hogy szervezési hiba történt. Akik ott voltunk, szégyenkeztünk, pedig nem nekünk kellett volna! A jelenlévők többsége véletlenül szerzett tudomást a műsorról. Paks városát az Erdélyből nálunk megtelepedett családok képviselték. Fel lehet izzítani a levegőt ilyen kevés embernek is. Erre jó példa volt ez az este. Olyan ajándékot kaptunk, hogy tisztábbak, gazdagabbak, emberibbek lettünk tőle. Ha eddig hírből ismertük azt a kulturális közeget, ami most kézzelfoghatóvá vált számunkra, elgondolkodhatunk: nem kellene-e valamit másképpen csinálni? Nem lehetne-e nekünk is egymás mellett és együtt tenni azért, hogy jobban, igazabban élhessük mindennapjainkat? Jómagam nem ismerem a népművészetet. Ez nem érdem - inkább szégyen, de eddig valahogy kimaradt az életemből. Ezen az estén megérintett valami, ami szavakkal nehezen A gyergyói fenyő... fogalmazható meg. Az a hitvallás, az elkötelezettség, az életbenmaradás semmihez nem hasonlítható ereje, ami nem mérlegel menynyien nézik-hallgatják, teszi a dolgát, végzi a szolgálatot, amit felvállalt. És tud gyújtani, hevíteni a tiszta szó, a zene, a tánc erejével. Együtt román és magyar, idősebb és fiatal, a legjavát adva mindkét nép kincseiből. Az 1947-ben alakult együttes létszáma egyre fogy, nagy nehézségekkel küszködnek. Minden igaz rájuk, amit a kisebbségi kultúra ápolóiról, teijesztőiről, megőrzőiről hallottunk, olvastunk. De ez nem látszott meg ott a színpadon. Egyforma lelkesedéssel adták elő a román, szász és a magyar műsorszámokat. Régen hal...és az utánpótlás lottam olyan szépen beszélni, énekelni embereket, mint akkor. Valószínűleg a zártabb közösség volt képes ennyire megtartani a szó zengését, tartását. Székely családok ültek körülöttem, ők konferálták számomra a látottakat. Amikor Balogh Dénes lépett a színpadra egy fiatalasszony így szólt:- Nézd, olyan mint egy gyergyói fenyő... - és ez a szálfenyő énekelt - könnyhullásig - a régi dalba beleszőve napjaink történelmét... E pár sorral szeretném megkövetni vendégeinket mindannyiunk nevében, olyan őszintén és tiszta szívvel, ahogyan ők jöttek hozzánk és visszavárom őket... L. Németh T otózók-lottózók Tájékoztatásul közöljük olvasóinkkal, hogy a jövőben havonta közöljük a totó- és lottóeredményeket. Hét TOTÓ nyerőszámok LOTTÓ 25. 12x 22x lxl xx21 1 16, 25, 38, 78,83. 26. 111 222 2x1 llxx 1 10, 17, 33, 71, 75. 27. 2x2 112 xll 1122 x 12, 59, 62, 69, 90. 28. x21 211 lxx xlll x 11, 13, 48, 49, 51. 29. 121 llx 121 1x1x2 17, 70, 72, 75, 84. 30. 111 221 12x 2122 x 2, 6, 9,23,26. 31. 212 12x 22x 222x 1 16, 18, 28, 35, 82. HATOS LOTTÓ Június 6, 8, 17, 28, 32, 39, + 15. Július 10, 11, 12, 29, 31, 42, + 23. Kiss Gábomé Fagyitörténet Kedves jelenetnek voltam szem- és fíiltanúja az egyik rekkenő vasárnap. Hetedmagával sütött a Nap, a betonrengeteg árasztotta magából a beszívott hőséget. Elindultam, hogy egy fagyi nyalásával némileg enyhítsem felhevült belsőmet. A cukrászdából kijövet megálltam, amikor egy hároméves forma kisfiú hangjára lettem figyelmes. Kérek fagyit, fagyit akarok enni, nyúzta szüleit. Az apuka zsörtölődve közölte az anyukával, hogy már három napja kénytelen fagyit enni, mert a haszontalan kis lurkónak csak a szeme kívánja. Vehettek fagyit nembánom, de én nem fogok rászokni és nem is eszem meg a gyerek helyett, mondta morcosán. Az anyuka, mint általában az anyukák, békülékenyen nézett élete párjára és elindult a gyerekkel a kialkudott, közösen nyalandó fagyiért. Apa-sors, gondoltam, miközben néztem a férfi beletörődött arcát, és lelki szemeimmel már láttam, hogyan adja meg magát a fagyinak. A jeges íz sorsát nem vártam meg, mert közben annyira belefeledkeztem a jelenetbe, hogy azt vettem észre, csöpög a málnafagyim. Őrült nyalásba kezdtem, hogy megakadályozzam a további folydogálást. A kezem ragadt, a ruhámon folt éktelenkedett. Mégis vidáman lépkedtem, mert eszembe jutott, hogy én is így szoktam rá a fagyira. Kiss Gáborné 1990. SZEPTEMBER 4. 13 PAKSI HÍRNÖK