Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-08-21 / 16. szám
Nemzetiségi nap Györkönyben Július 28-án harmadszor rendezte meg Györköny és testvérközsége, Pleinfeld a nemzetiségi napot a szépen kialakított gvörkünyi pincefaluhan. A rendezvényen \ alóhan megjelent Györköny apraja-nagy ja, és igen sokan érkeztek a testvérközségből és a környező településekről is. Mecseknádasd, Decs és Medina küldte el tánccsoportját, Bonyhád és Györköny kórusát. Hajós a harmonikaduóját, és Pleinfeldböl az ifjúsági zenekar érkezett. Az ünnepség a két ország himnuszának eljátszásával vette kezdetét, imyd a két község polgármestere mondta el rövid köszöntőjét. A pleinfeldiek nevében Otto Feil polgármester rögtön 100 márkát adott át Róhn Máty ás györkönyi tanácselnöknek, a tájház zsindelyének megjavításához, A hangulatos kulturális műsor után vásári hangulat alakult ki a téren, enni-, innivaló volt bőven. A györkönyi gyermekkórus A bonyhádiak kórusa Györfíy József festőművész alkalmi tárlata Fák, gyökerek Fakérgek, fehérfoltos faháncsok, lefűrészelt fatörzsek, halomba hordott ölfák, kemencék melegét magukban hordozó ölfák, évgyűrűk koncentrikus ritmusa, évgyűrűk, évek, idővé öregedő napok, kihalt akácok tuskói, a szétszakított gyökerek nyers illata a levegőben, akácfák, selyemlevéllel burkolózók, gömbölyödő végű levelekkel pilinckézők, fehérvirágú, méhecskefényű akácok, galagonyabokrokat dajkálok, puszták őrzői, erdővé bokrosuk sátoros akácok, gyereklábnyomok ösvényeit őrző melegfényű erdők - otthont adó sustorgásaikkal - ahova megnyugodva térhetünk haza, ha már kékül a késődélután s a csendessé csitult levegőben szétharangozódik az üllő monoton pengése és keménynyelű kapák élén felszikrázó fényeket idéz, alkonyatba álmosodó akácok, és nyárfák, zúgózajú nyárfaerdők, amelyekben szederindák szövődnek érintetlen és napfoltos tisztásokon s ahol a lehullott avarban bogarak szorgoséletű mozdulásai sejthetők, s a ház falainál égberajzolódó ecetfák magánya, az egy tőből fakadó ligetessé szaporodó ecetfák önkéntes magánya, - hiszen nem szeretnek más növényeket maguk mellett látni - a tanyák köré bokrosodik magánya, ecetfák, érinthetetlen büszkén álldogáló, hatalmas, erős fáim, ott az udvar végénél, ahol csak azért tűrt meg apám keze, mert idejét más dolgokhoz lényegítette és az idő szelíd múlásával aztán tekintetébe beletartozónak láthatott, beletartozónak, pusztai életünk ismerőjének, minde'ntlátó, titokzatos, nyersfényű ecetfáim, siratom halálotokat. s a fehérvirágú orgonabokrokét is, amelyek úgy ontották be tenyérnyi ablakunkon a májust, hogy beleszédült anyám éneke ilyenkor az égnyi fénybe, és siratom a fűzfabokrokat is, az árokparton álló barátaimat, hiszen verébfészket rejtettek el nekem vörösfényű vesszős ágaik közé és árnyékossá simították a patakparti földet, ha vízcsobogásra vágytam, mert szalagos szép hajamba belekapaszkodott a delelő napfény, s most szétágazó ttrajzú árnyékaik nélkül kihalt a kiszáradt patakmeder, s ti égbeszálkásodó jegenyék, roppanó hajladozású óriások, ágaitok között néha a hold rakott fészket magának s lehullott gallyak között pókhálót font az este, fakérgek, faháncsok, fatörzsek, ölfák, gyökerek, homokba kapaszkodó, konok, erős, életetmegtartó gyökerek, szétszakíthatatlan kötődésű, a létezés mélybőljövő titkait ismerő gyökerek, a föld belsejében csorduló erő útját tudó, minden rögöt magukhozölelő gyökerek, gyökereim! ACSÁDI ROZÁLIA paksi hírnök 10 1990. AUGUSZTUS 21.
