Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-07-10 / 13. szám
Hangverseny a mozgássérültekért Örvendetes és tiszteletet parancsoló az a lelkes óvodapedagógusi tevékenység, amelynek szinte naponta lehetünk fíil- és szemtanúi, és mindezen tevékenység a mozgássérült gyermekek helyzetének megkönnyítésére szolgál. Az óvodapedagógusok újabb javaslata - egy hangverseny - nagy egyetértésre talált a református egyházközösség hívei között. A szekszárdi Madrigál kórust hívták meg templomukba június 17-én estére. A kórus szállítását a Dunamenti Egyesülés Mgtsz biztosította, ők ezzel járultak hozzá a jótékonysági hangversenyhez. A kórust Jobbágy Valér vezényelte. Műsorukat két hosszabb műből állították össze: először az angol zene egyik jelentős komponistájának miséjét szólaltatták meg. William Byrd a XVII. században írta ezt a darabot öt szólamra. Nagy élményt jelentett, hogy a harmincöt tagot számláló kórus vállalkozott e komoly misekompozíció előadására. Feljegyzésekből tudjuk, hogy akkoriban nagyobb létszámú kórus közreműködésére volt szükség egyegy mise előadásához. A több énekes fokozta ugyan a művek monumentalitását, de hátrányosan hatott a dinamikára. A koncerten sokkal bensőségesebbnek hatott a mű pontos szerkesztésmódja, a zene és a szöveg egysége, az egymásba kapaszkodó dallamívek gazdag zenei megoldása és a zárlatok egysége. Másodszor Hugo Wolf hat vallásos énekből (Sechs geistliche Chöre) álló kóruskompozíciója hangzott el. Az egyes tételek (Aufblick - Feltekintés, Einklang - Harmónia, Resignation - Lemondás, Letzte Bitte - Utolsó kérés, Ergebung - Hűség, Erhebung - Felemelkedés) előadását nehézzé teszi a magas tenor és szoprán szólamvezetés. A tételfelépítés hasonló: bevezetés - ismétléssel megoldott elbeszélés - zárlat. A megnyugvást kereső, hányatott sorsú ember képe rajzolódik a hallgató szeme elé. A mű egészét tekintve furcsa hangzású akkordok, szekundsúrlódások, magas-mély hangzás gyors egymásutánban történő változása figyelhető meg. A koncertet Kodály Zoltán-Sík Sándor Te Deum-a zárta, szépen illeszkedve az előző két mű mellé. Több kórustag hangoztatta: nagy élményt jelentett itt énekelni és remélik, hogy még lesz alkalom arra, hogy újra felálljanak a templom közepére koncertezni. A közel kétszáz hallgató adományaiból befolyt pénzt a mozgássérültek javára utalták át. IFJ. KŐVÁRY LÁSZLÓ A város sportja KAJAK-KENU. A Szegeden megrendezett kajak-kenu versenyen részt vett az Atomerőmű SE versenyzője, Hoffmann Ervin is, mint a válogatott tagja. Eredmények: 500 m CII. 2. Szabó A., Hoffmann. C IV. a Szabó A., Hoffmann, Zala, Pálizs összetételű magyar csapat az első helyen végzett Franciaország és Spanyolország válogatottja előtt. 1000 m CII. 4. Szabó A., Hoffmann. CIV. 2. Magyarország (Szabó, Hoffmann, Zala, Pálizs). 10000 m C I. 13. Hoffmann. __ ÖKÖLVÍVÁS. Nagyszabású ökölvívóshowt rendeztek a Milánó melletti fürdőhelyen, Salice Termén. A program során kötelek közé lépett a PSE volt válogatott öklözője, Erős Lajos is. Erős ellenfele a Franciaországban élő zairei Csibamba volt. A hatmenetes mérkőzést egyhangú pontozással Erős nyerte. Ezzel a győzelmével harmadik profi meccsét is megnyerte. Erős legközelebb júliusban lép szorítóba, ellenfele még ismeretlen. LABDARÚGÁS. A magyar labdarúgók amatőr ligája a közelmúltban Pakson, az Atomerőmű SE sporttelepének klubhelyiségében tartotta ülését. KOSÁRLABDA. Ismét rangos nemzetközi rendezvénynek adott otthont a Paksi Atomerőmű SE. A sportcsarnokban látta vendégül a magyar férfiválogatott a hazánkban turnézó Szovjetunió „B” válogatottját.- za jó -Szőlő- és bortermelők Tolna megyei borversenye A Tolna Megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezési osztálya szervezésében 1990. május 25-én a Tengelici Oktatási Központban került megrendezésre a Tolna Megyei Borverseny. A verseny fővédnöke Zsitway Attila, MÉM mezőgazdasági főosztályvezetőhelyettes, míg a bírálóbizottság elnöke dr. Diófási Lajos, a Dél-dunántúli SZBKI igazgatója volt. A versenyre magántermelők, mezőgazdasági nagyüzemek és borászati vállalatok küldték be legjobbnak illetve érmes helyezettnek vélt boraikat. Borverseny-összesítő: Verseny kategória Minták Ebből: Arany Ezüst Bronz Oklevél Kizárt db db db db db db Vörös óbor 52 19 12 9 1 11 Vörös újbor 84 7 30 27 10 10 Fehér óbor 31 2 10 10 5 4 Fehér újbor 73 8 26 21 8 10 Összesen: 240 36 78 67 24 35 Paks városból 2 kistermelő és egy mezőgazdasági nagyüzem nevezett a megyei borversenyre. Kiemelkedő helyezést ért el dr. Kiss János 1988. évi MERLOT borával. Az aranyérmesek közül kategóriájában sorrendben a 4. legmagasabb pontszámot érte el. A kategóriában 48 bort neveztek. Ugyancsak külön említést érdemel a Dunamenti Egyesülés Tsz Chardonnay aranyérmes bora, mely 18,51 pontot ért el a versenyen. Az 1990. június 18-án tartott eredményhirdetéskor dr. Diófási Lajos értékelte a borversenyt és adott útmutatást az idei szőlőtermeléshez és borkészítéshez. Az értékelés után Mátyás István, a Tolna Megyei Tanácselnökhelyettese adta át a versenydíjakat és az okleveleket a versenyzők részére. Értesítés Értesítjük az adófizető állampolgárokat, hogy a.z Adófelügyelőség fogadónapja - a művelődési központ nyári takarítási szünete miatt - július 11-én, 18-án és 25-én a városi tanács épületében, a 3. emeleti tanácskozóteremben lesz. Kompjáratok Naponta 6 órától 19 óráig - óránként. Ebédidő: 13 órakor. A forgalomtól függően sűrűbben is fordul. Tovább! (Ballagás ’90) Csillogó szemekkel néztek fel az égre Ez az év is eltelt, nagy sokára - végre A mi iskolánkból az Életbe léptek 8 év lassan eltelt... Ti most búcsút vesztek Mint egy lélekharang, a végső csengő szól Iskolánkban ti most halljátok utószor Nem látunk titeket már e ház udvarán Elindultok fel, fel az élet létráján. Zeng már a búcsúdal... A vállon tarisznya Benne útravaló: bor, pénz és pogácsa Átadjátok helyeteket... Isten veletek, cimborák! Tovább, tovább, tovább! Elballag a vén diák... BAJOR PÉTER 1990. JULIUS 10. 13 PAKSI HÍRNÖK