Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-06-26 / 12. szám
Rendhagyó ima a paksi Szentlélek-templom avatására Istennel perben sohasem voltam, csak néhanapján haragudtam megbocsátó, szép Fenségére. Kegyelmet soha nem kértem Tőle. Térden előtte sosem álltam, mindig magamban kiabáltam. Úgy szólítom, most se hallja senki:- Szívemből a gonoszt Te űzd ki! Kufároknak ne engedd álmom, tisztítsd meg rejtett, szép világom. Kergesd a Sátánt tőlem messze, békét küldj hozzám mindörökre. Igazítsd léptem egyenesre, rá ne hágjak mérges tövisre. Magamtól, kérlek, óvj meg engem, ne engedd soha, hogy vétkezzem. A bűnt, szennyet, hogy elkerüljem tiszta telkedre szorítsd a lelkem! - Istennel perben sohasem voltam, nem vétkeztem a haragomban. Irgalmas, megértő szívében bíborsugárral lángol a Béke. L. NÉMETH ERZSÉBET Alleluja! Hová tűnt a vallás? Hol az istenfélés? Hangzott el annyiszor a rengeteg kérdés. Hangzott el - még tavaly. De ha körülnézünk Ámuló szemekkel egymásra tekintünk: A tíz-huszonévesek megkeresztelkednek; Most, hogy végre szabad, a templomba mennek! Sok minden változott az utóbbi évben Szólhatunk Istenhez, ahogy tettük régen. Mi - a Duna paraján - templomot emeltünk Bár sok nehézség volt, mégis révbe értünk. Akármilyen baj volt, egy hívó szó kellett S jöttek az emeberek... Mindenki segített. Ég a mécs, harangszó száll messze a szélben... Városunkban már négy zeng-zúg minden délben Elkészült.. A kapu nyitva reggel-este Ki vigaszra vágyik, betérhet e helyre. Együtt jöhet ide a tanár, a káder Együtt az ifjú, az idős... Az Ember... BAJOR PÉTER In memóriám Kiss Sándor Egy rövid, de tartalmas emberi életút ért véget 1990. június 1-jén, amikor több száz főnyi meghatódott gyülekezet kísérte utolsó útjára Kiss Sándort. A késő utókor csak annyit olvashat le a síremlék kőbe vésett évszámáról: élt 53 évet. Nekünk azonban, akik vele éltünk hosszabb-rövidebb időt, másról beszél ez az évszám. Egy örökké tenni akaró, szervező, mások gondját is hordozó fáradhatatlan ember, aki tudott szeretni. Örök nyugtalanságában egyetlen hely, ahol mindig nyugalmat talált, a Petőfi utcai ház, ahol hitvestársa, leánya, fia, - atyai szívének büszkeségei - várták haza. Szülei hajósok voltak. Majdnem a hajón született. 1937. november 7-én alig értek Budapesten a szülőotthonba a vajúdó anyával. így történt, hogy született: Budapesten. Általános iskoláit Pakson, majd lakatosiparitanuló-éveit Székesfehérváron töltötte. A Duna szeretete határozta meg életét, mikor úgy döntött, hogy kenyéradójául a Dunát választja. 10 évig hajózott. Egy nagyobb szerelme volt a Dunánál, aki miatt hazatért a konzervgyárba Paksra, hűséges felesége, akivel jóban-rosszban ez év május 22-ig 28 évig élt boldog házasságban. Közben Tengelicen elvégezte a tűzrendészetet, így lett a gyárban rendész. Szervezett versenyeket, ahonnét csapatával majdnem minden esetben kitüntetéssel tértek haza. Több tűzrendészeti és munkáját elismerő kitüntetést kapott. A tanácstagi választásokon választókerületétől bizalmat kapott, Ő hűséggel képviselte az emberek érdekeit. Két éve orvosi javaslatra, akarata ellenére leszázalékolták. A tevékeny ember nem akarta tudomásul venni, hogy ereje véges. Az utolsó néhány hónap megpróbáltatása óriási tehertétel volt számára, különösen az ágyhoz kötöttség. Vágyott meggyógyulni, szeretett élni. Kívánságára került a szekszárdi kórházba, s ez számára az utolsó út volt. Június 1-jén délután mindenki tudta, ki az, akiért a harang szól. Tartalmas élete volt, nyugvása legyen békességes. Őrizzük emlékét szívünkben örök kegyelettel. KŐVÁRY LÁSZLÓ 1990. JÚNIUS 26. 7 PAKSI HÍRNÖK
