Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-06-26 / 12. szám
Dr. Baksay László paksi református lelkész - Baksay György fia - fotóalbumot ajándékoz 1978-ban a községi tanács műszaki osztályának. Az album Baksay György építőmester által készített épületek fotóit tartalmazza. Az albumba fia írta be édesapja életrajzát. Az album a Helytörténeti Bizottság tulajdonába került, ám hiányos, néhány fotót kivettek az albumból, így csak 12 épületet sikerült azonosítani. Az albumba írt életrajz így vall a paksi építőmesterről: „Földműves családban született, apja Baksay György, anyja Dömötör Zsófia, Hunyadi utcai lakosok voltak. A helybeli református elemi iskola elvégzése után Hirschinger István paksi építőmester tanonca lett. csappant az építkezések száma, úgy, hogy kénytelen volt visszavonulni építési tevékenységétől és élete végéig gazdálkodással foglalkozott. 1955-ben halt meg és az Öreghegy utcai református temetőbe temették, a családi sírboltba.” A református egy- Később Budapesten segéd, szülővárosának építészeti jelen- házközség anyakönyveit átnéz-Bal ksay ( U 1 ©: rgy ( 1879-1955 ) majd az akkori építőipari és rajziskolák elvégzése után építési gyakornok volt előbb Budapesten, utóbb Győrben. 1903-ban telepedett le Pakson és feleségül vette Paczolay Annát. Ugyanakkor megkezdte épülettervezési és építési munkásságát. Mint az ipartestület tagja, hosszú időn át viselte a község építési szakértői tisztségét. Mint községi építési bizottsági tag, képességének minden erejét felhasználva gyarapította tőségét. ve kiderül, hogy Baksay A két világháború közötti Györgynek 13 testvére volt. időben azonban erősen meg- íme a lista: Keresztnév Szül. éve Halál éve Élt 1. Ferenc 1863 1945 82 évet 2. Zsófia 1865 1936 71 évet 3. György 1868 1871 3 évet 4. Sándor 1869 ? ? 5. István 1871 1871 0 évet 6. Zsuzsanna 1872 1879 7 évet 7. Julianna 1874 1874 0 évet 8. György 1875 1879 4 évet 9. Julianna 1877 1879 2 évet 10. György 1879 1955 76 évet 11. József 1881 1882 1 évet 12. József 1883 1887 4 évet 13. Mária 1885 1956 71 évet Paks és Vidéke bedolgozó részlege Szimhardt Ferencné vállalkozó Rauth János - az áfész elnöke - említette, hogy támogatják a vállalkozásokat. Ennek bizonyságára kerestem fel a volt „Népfürdő” épületében Szimhardt Ferencnét, aki a bedolgozói részleg irányítója, szervezője és létrehozója is. Ő a Ruhaipari Szövetkezettől ment át a Novotexhez, ám 1987. december 1- jétől otthagyta a céget és vállalkozó lett. Akkor 2 fő dolgozott az áfész bedolgozói részlegében, ő fejlesztette fel 21 főre, ám ekkor még a Sánc étteremben voltak. 1989. március 15-én jöttek ide, a Dunához közel, a volt „Népfürdő” épületébe. Munkájáról így vall:- Jelenleg 18 fős a bedolgozói részleg. Fő profiljuk a szabadidőruha, a szezonális dolgok: pólók, rövidnadrágok, szoknyák, gyermekek és felnőttek részére egyaránt. Télen pedig vattakabátot készítünk. Egy személyben én vagyok az anyagbeszerző, tervező, mintakészítő és forgalmazó, kivéve a könyvelést, azt nem én intézem. A forgalmazás főleg a Skála-hálózaton keresztül történik, bár egyre több kiskereskedő érdeklődik termékeink iránt. Hétfői napokon vásárt tartunk, ekkor nagy a forgalmunk, mert itt termelői áron vásárolhatják meg áruinkat. Eddig csak az áfész dolgozói vásárolhattak, ám jelenleg már a nagyközönség előtt is nyitva vagyunk. Üzletet szeretnénk nyitni itt mellettünk és a késztermékeken kívül a maradék anyagokat is itt árusítanánk. Jelenleg csak a hétfői napokon 8-15.30-ig árusítunk és várjuk a város minden lakóját.- Milyen kereseti lehetőséget nyújt ez az üzlet a bedolgozóknak?- Átlagban 5-6000 Ft-ot keresnek, ám a jó szakember 10 000 Ft-ot is elérhet. Azt mondhatom, hogy ha valaki szeret dolgozni, akkor 8 órában simán megkeresheti a 8000 Ft-ot. Erre 20% rezsit számítunk még fel. Amilyen arányban növekszik a teljesítménye, olyan arányban nő a rezsi értéke, és az a jó, hogy a rezsi után nincs levonás, nincs adó.- Milyenek az áraik?- Például egy felnőtt szabadidőruha 940 Ft, a gyermek 520 Ft-tól már megvásárolható. Tehát olcsóbban árusítjuk, mint a boltok. Anyagukban kétfélék: van egy műszálasabb és egy pamutosabb, általában 6-8 féle színben.- Nyereséges a vállalkozásuk?- Eddig még az volt és remélem az is marad.- Ms -1990. JÚNIUS 26. 3 PAKSI HÍRNÖK