Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-06-12 / 11. szám
Hissari felett felhőtlen az ég? Hissari Paks törökkori neve, ezt kevesen tudják és arról a korról igen keveset mondott eddig a helytörténeti kutatás. Én sem erről az időszakról elmélkedem, hanem a negyedik betelepítést követő évtizedeket gondoltam végig. Az közismert, miszerint Paks a török kiűzése után elnéptelenedett, ugyanígy a megye is. Paks 1686 és 1730 között három betelepülési hullámban szaporodik lélekszámban és épületekben egyaránt. A negyedik betelepülési időszakot én az 1975-80-as évekre teszem, amikor teljes intenzitással megkezdődik az atomerőmű építése és duplájára nő a település lélekszámú A négy betelepülési időszak viszonyai között sok hasonlóságot lehet felfedezni. Csak a példa kedvéért: az első három betelepítés idején új házakat - középületeket kellett emelni. Ez a helyzet megismétlődött a negyedik betelepítésnél is. Vannak különbségek is, nevezetesen a török utáni benépesítés alkalmával az új telepeseket nem „fogadta” az őslakosság. Az 1970-es évek betelepülőit viszont vegyes érzelmekkel fogadta az akkori község lakossága. A tárgyi feltételeken rövid idő alatt lehet változtatni, ellenben az emberi viszonyok megváltoztatása - formálása nagyon keserves és hosszan tartó folyamat. Valójában én ez utóbbiról kívánom igen röviden - csak jelzés értékűen - felvázolni észrevételeimet és tapasztalataimat. 1976-tól van szerencsém figyelni és megélni a helyi eseményeket, és ettől az időtől érdekel a település múltja, a helytörténeti kutatás. Örömömre szolgált, hogy éppen ekkor - 1976-ban jelent meg Paks nagyközség monográfiája. Első fellángolásomban azt hittem: itt komoly helytörténeti munka folyik, gyorsan be kell kapcsolódni ebbe a munkába. Aztán hetek alatt megtapasztalhattam: komoly munka folyik, de csak 2-3 ember szítja a helytörténeti szellem lángját. Tudom azt, hogy ezen megállapításom igen érzékenyen érinti az őslakosok egy részét, akik a lokálpatriotizmust kissé ferdén értelmezik. Ettől függetlenül a tény - még ha fájdalmas is - tény marad. Sok-sok munka árán azért a 70-es évek vége felé megnyílt az első olyan kiállítás, amelyen bemutatták az iskolások által összegyűjtött tárgyi emlékeket. Avárossá nyilvánítási jogi aktus után lassan, de biztosan formálódott a város szellemi arculata. Megjelent az első újság - az Atomerőmű Építői - majd az első helytörténeti periodika, a Paksi Mozaik. A Mozaik párt általi betiltása után szétzilálódott az a szellemi csapat, amely gyülekezni kezdett a két említett újság köré. Ezen a helyzeten változtatott az a reformfolyamat, amelyik az 1988/89-es években kezdett elindulni. Ezen folyamat egyik fontos állomása a Jámbor Pál Társaság megalakulása, a társaság lapjának a megjelentetése, majd a társaság szívós harcának eredményeként megjelent a Paksi Hírnök, 1901 óta az első városi újság, amelyet a városi tanács ad ki. A társaság munkálkodásának eredményeként egymás után indulnak az iskolai újságok. Az a szellemi mag, amely a Mozaik betiltásával csigaházába bújt, visszahúzódott a közélettől, ismét hallatja hangját, egyre markánsabban mutatja arculatát. Új kiadványok jelennek meg és vannak előkészületben. A városi tanács és a Paksi Atomerőmű Vállalat 2 000 000 forintos alapítványt hozott létre a tehetséges paksi fiatalok támogatására, akik a tudomány, az anyanyelvi kultúra, a művészetek és a sport területén mutatnak fel kimagasló eredményeket. Az alapítványt egy lelkes tagokból álló kuratórium kezeli. A kulturális és szellemi gépezet belendült, ám megjelentek a felhők a kulturális horizont felett. Ezt a felhőt - mint előzőleg is - a politika teremtette. Ismét vannak jelzések, amelyek szerint egyes politikával, és a politikának elkötelezett személyek be akaiják vinni a politikát a kultúrá-Nyílt levél Bajor Péternek Kedves Péter! Amikor szép versedet olvastam a Paksi Hírnökben sajnáltalak, de nem akartam írni Neked. Sajnáltalak, mert versedből az derült ki, hogy az atomerőmű közelsége félelmet ébreszt Benned. Nem írtam, mert úgy gondoltam, érzésed csak legszűkebb környezeted hatására alakult ki, nem tipikus. Amikor a következő számban egy felnőtt (Rauth Ágnes) gondolatait olvastam, melyeket versed hatására vetett papírra, mégis tollat ragadtam. Egyrészt a „félünk, sokan félünk” megjegyzés indított erre, másrészt a „meddig tudunk önmagunknak is szemrebbenés nélkül hazudni?” kérdés. A félelem természetes érzés, és bizonyos keretek között hasznos is. Jó, ha a kisgyerek fél a tűztől. Jó, ha az autót vezető felnőtt tudatában van annak, hogy veszélyes dolgot csinál, figyelmetlensége, könnyelműsége súlyos következményekkel járhat. De félelmet érezni indokolatlanul is lehet. Van aki a sötétben fél egyedül, van aki betegnek képzeli magát, pedig egészséges. Az ilyen indokolatlan félelemnek általában oka van. A Te félelmed az atomerőműtől véleményem szerint túlzott. Hogy mi lehet az oka, nem tudom, de úgy gondolom elsősorban a felnőttek mulasztásainak lehet itt szerepe. Szeretném, ha tudnád, hogy sokan vagyunk, akik nem érzünk félelmet, pedig az atomerőműben dolgozunk. Ez nem a vak ló merészsége, aki ijedtség nélkül vágtat a szakadék felé. Ez annak a gépkocsivezetőnek a magabiztossága, aki ismeri gépét, bízik a műszaki alkotásban és önmagában is. Ha érdekel részletesebben az atomerőmű biztonsága, hívjál fel az erőműben a ba, illetve mint politikusok kívánják azt irányítani. Itt kezdődik az én félelmem, mert attól tartok, megismétlődik a Mozaik betiltása utáni helyzet. Az a több tucatnyi lokálpatrióta és szellemi munkás, aki mindent megtett a város szellemi arculatának formálásáért, most megijed - joggal - és ismét visszahúzódhat. Természetesen van megoldás: a mindennapi politikát nem szabad beengedni a kulturális szférába. Egy város szellemi és kulturális életét nem szabad a mindennapi pártharcok színterévé változtatni. Minden végig nem gondolt politikai töltésű intézkedés beláthatatlan következményekkel járhat, ismét megbém'thatja a kulturális gépezet kerekeit. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne politizáljanak azok, akik a város kulturális életében is szerepet kívánnak vállalni! Nem. Azt viszont mondom, hogy a pártérdekeket és az esetleges személyi sérelmeket félretéve lehet csak a város életében maradandót alkotni. A kultúra szolgálata érdekében sokszor önmagunk fölé kell, hogy emelkedjünk, szinte naponta kell bizonyos önös érdekünket legyűrni, hogy szolgálni tudjuk a várost, annak kultúráját és mindenekelőtt az embereket. Ha az elmondottak - elvártak? - szerint cselekszünk, csak akkor mondhatjuk el: valóban felhőtlen az ég Paks „kulturális ege” felett. BEREGNYEI MIKLÓS 18-713-as telefonon. Szeretnék megismerkedni Veled. Néhány gondolat a hazugságokról. Való igaz, hogy a világban sok a hazugság. Van amiről elhangzása pillanatában nyilvánvaló, van amiről évek, évtizedek múlva derül csak ki, hogy az. De mégis sokkal több a valós állítás. Lényegesen több becsületes ember van, mint becstelen. Ne hidd azt, hogy a felnőttek általában hazudnak! Ne hidd el, hogy hazug világban élsz! Ha elolvastad Rauth Ágnes levelét és ezt is, annyit legalább megérthetsz, hogy ugyanarról a dologról sokféle nézet létezhet, és a választás - remélem így látod Te is - nem könnyű. Tanulni kell, ismereteket kell szerezni, majd gondolkodni és csak azután dönteni. Személyes döntésed kialakításában szeretnélek segíteni. Szívélyes üdvözlettel: RÓSA GÉZA PAKSI HÍRNÖK 10 1990. JUNIUS 12.
