Hudi József (szerk.): Voyta Adolf visszaemlékezései (Pápa, 2012)

III. London – a világ kicsinyben

Voyta Adolf visszaemlékezései Másnap reggel éppen jókor érkeztem, Rónay már fel volt öltözve. Rónay igen jól fogadott, s kérdezte, hogy mi hozott engem Londonba. Megmondtam neki.- Hisz akkor nem is idegen itten. Kérdezte, hogy hol lakom. Úgy mondtam, hogy még a hotelban, de majd keresek ide az ő közelében lakást. Megkért, hogy néha látogas­sam meg, hogy az otthoniakról beszélhessek neki. Találtam is még aznap tőle a harmadik utcában, [a] London Street 19. [számú] házban. Rónaytól tudtam meg, hogy az a ház, amelyben lakik, magyar emberé, valami Pichler nevű, aradi származású, de ré­gen Londonban letelepedett zongoragyárosé.151 Most már értettem, mért volt a csilláron nemzeti színű szalag, és mért találtam ott annyi menekült magyart! 9. kép Thomas Brassey (1805-1870) arcképe majd Torinóban és Firenzében élt. Hazatérése után a Pesti Napló szerkesztője, illetve 1869-től 1894-ben történt nyugdíjazásáig a Nemzeti Múzeum igazgatója volt. Idős korában a pápai Kishegyen volt szőleje, ezért gyakran megfordult a városban. SZINY- NYEI 1906. XI. 221-245., LÁZÁR 2000. 15. 151 Pichler Ferencről van szó. Vö. RÓNAY 1996. 338. » 45 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom