Hudi József (szerk.): Voyta Adolf visszaemlékezései (Pápa, 2012)

VI. A kiegyezés utáni hétköznapok

Voyta Adolf visszaemlékezései den könnyebbséget megszerez részemre, csak a kőbányát biztosít­sam Ihász Imréné,!404 nehogy más is gondoljon erre a vállalatra. Én ismertem a helyet és atyafiságos viszonyban voltam vele. Azonnal kötöttem vele egy szerződést 20 évre olyképpen, hogy tekin­tet nélkül az általam elfogyasztandó mennyiségre, neki évenként tarto­zom 2000 forintot fizetni. O is örült, mert mint mezőgazda a kőnek nem tulajdonított nagy értéket. Én is jól jártam, mert biztosíthattam a vállalatot ho[s]szú évekre. A kivitelre én ráértem, míg a vasút elkészül, és összes erőmet a győr-pápai szárnyvonal építéséhez [fordítottam, hogy] a kellő anya­gokat beszerezzem, mire az állomások épületei ki lettek tűzre a mér­nökök által, hogy minden készen legyen az építéshez. Ezzel múlt az 1870-dik esztendő. A jövő 1871. évre már csak a ki­sebb405 munkák voltak hátra, és én 1871. év július havában mindennel készen voltam. Miattam meg lehetett volna nyitni a pályát, azonban Lengerer ügyetlensége miatt a megnyitás 1871. octóber 30-án történ­hetett csak. Ez évben a Népbank ellenében a Deák-párti emberek, többnyire kereskedők egy kereskedelmi bankot406 alapítottak, melynek tagjait Fischer Jónás - akié ezen eszme volt - tekintélyes emberekből tobo­rozta ö[s]sze.407 Egyszer a Casinóban közli velem, hogy engem is beválasztottak az igazgatóságba.- Én ezt nem fogadtam el, mivel én a bankügyhöz egy kukkot sem értek. 404 Ihász Imre (Hathalom, 1803. szeptember 9. - Hathalom, 1885. február 24.) hathalmi és lőrintei (Veszprém vm.) nagybirtokos, virilis jogon haláláig megyebizott­sági tag, több mint három évtizeden át a bakonytamási evangélikus egyházközség felügyelője. Vö. BOGNÁR 1885. 33-34., H. SZABÓ 1996., 109., HUD1 2011b. 107- 108. (Az újságok először tévesen 1885. február 14-ét írtak, valójában 24-én hunyt el.) 405 A kéziratban: kissebb, javítottuk. 406 A Pápai Kereskedelmi Bank 1871-ben alakult, alapszabályát a belügyminiszter 1871. február 20-án 1509. szám alatt hagyta jóvá. Működését 1873. októberében felfüggesztették és megindították ellene a csődeljárást. - Egy csinos füzetet vettünk... [Woita József 1885. évi polgármesteri jelentésének ismertetése] = PL 13 (1886) 34. sz. (augusztus 22.) 136. 407 A szövegben magyartalanul: tekintélyes embereket toborzott ö[s]sze. » io6 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom