Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Testvéreimről: Kálmán bátyám
képzelni azt az esetet is, hogy a 11 éves gyereket ok nélkül, vagy legalábbis a fiú megítélése szerint teljesen ártatlanul, büntetésből bezárták egy szobába, ahol történetesen egy fokos is volt. Ártatlansága tudatában kifejtett hangos bőgése semmi eredményre nem vezetett, meghallgattatásra nem talált, egyedül magára és tetterejére lévén utalva, szeme megakadt a fokoson. Bizonyára egy jó, a régi világban bevált fokos volt édesapám gyűjteményéből. Segíts magadon, az Isten is megsegít jelszó mellett a fokos után nyúlhatott, és fokossal neki esett az ajtónak. Nincs értelme, hogy ezt a gondolatmenetet tovább fűzzem, mert hamarosan megkezdődött Kálmán nevelése, de ma már határozottan bosszant, hogy miért nem kérdeztem meg vagy Kálmánt, vagy pedig anyámat, hogy miért volt bezárva az ajtó. Az azonban bizonyos, hogy Kálmán bátyámból egy igen kedves, szelíd, jó modorú és mindig áldozatkész és a közért mindig dolgozó és áldozatot hozó embert neveltek. De Kálmán születésével kapcsolatban hallottam egy derűs esetet Kolossváry Endrénétől, Batta Pankától, a közismerten Lingi néninek nevezett kedves idős hölgytől. Ez annyira tetszett nekem, hogy hitelességéről magam győződtem meg. A Batta család Fehérváron lakott édesanyám lánykorában, mert a családfő ott a sóházban sóhivatalnok volt. Történetesen abban a házban a földszinten, hol az emeleten Molnár Imréék, az én nagyszüleim. A pokolban. így hívták azt az egyemeletes házat, valószínűleg Pokolnak hívhatták azt a csárdát, ami ennek az épületnek a helyén volt valamikor. Édesanyám is ebben a házban született. Ma is éppen úgy néz ki ez az épület, mint abban az időben. Anyám az utcáról meg is mutatta annak a szobának az ablakát, amelyikben született. A Batták később, az anyám férjhez menetele után Veszprémbe helyezték át, a barátság ott folytatódott, sőt tovább öröklődött a gyerekekre is. Egy fogadó szobába, hol egyszóval várták az első unoka megérkezését Veszprémben is, Székesfehérváron is. A családi tanács úgy határozott, hogy a kisbaba Székesfehérváron fog megérkezni és a nagyanyai segédletet Molnár Imréné Hermánn Julianna fogja szolgáltatni. Készült is rá nagyon. Összeszedte a szép ágyneműit, babakelengyét, stb., ♦ 57 ♦