Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Testvéreimről; Sarolta nővérem
■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■i hazulról. Megkérdezte, hogy mit szeretnék kapni tőle, mondjam [meg], mert ő azt nékem megveszi. Erre én gondolkodás nélkül kivágtam130, hogy egy dioptria nélküli monoklit. Igen jól mulatott rajta, de rögtön vitt a Calderónihoz131, vett egy szép és drága csiszolt monoklit úgy, hogy a pesti társadalomban évekig nékem volt a legszebb monoklim, míg egy kislány ügyetlenségében el nem törte. Többet sem volt ilyen szép monoklim. Szükségem monoklira soha sem volt, mert a két szemem mindig egyforma volt, szemüveget is csak 1926-tól kezdtem hordani, kizárólag az ifjúkori nyegleség vagy módiskodás volt az, ami ezt a kívánságot kiváltotta belőlem, és az néki nagyon tetszett és rögtön honorálta. Különben is nagyeszű és szellemes nő volt. Sokat tanult, különösen nyelveket, de ezt mindig úgy csinálta, hogy nem volt vele a környezetének terhére. A szerzők műveit eredet [i] ben szerette olvasni, és sem a tanulást, sem az olvasást nem a házimunka rovására végezte. A nyarakat mindig együtt töltöttük Almádiban. Az emeleten is volt szobájuk, később pedig, mikor anyám az emeleti szobákat bérbe adta, akkor az anyám szobája melletti szoba volt az övéké, melyben a múlt nyáron már én laktam. Ekkor láttam, hogy kora reggel 5-7-ig, 34 8-ig tanult, olvasott, és a nap többi részét élte együtt velünk, mint a többi családtag — a közös szép fürdőző, nyaraló életet. Igen jó természete volt, ez is a magyarázata annak, hogy a jószívű, nemes gondolkodású, de nehéz naturájú132 férjével olyan jól kijött. 130 helyesen: rávágtam 131 A Calderoni és Társa optikai eszközöket és tanszereket (pl. rajzeszöközket, Fröbeljátékokat) árusító olasz cégnek ekkoriban a Váci utca 1., illetve a Kishíd utca S. szám alatt volt üzlete. (Sára bizonyára a Váci utcában vette a monoklit.) A céget eredetileg 1819-ben alapították, 1900-ban Budapest egyik legrégebbi optikai üzletének számított. TÉSZABÓTÖRÖK-DEMJÉN 2010. 45-132 naturájú (latinból) = természetű ♦ 76 ♦