Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Ifjúságunk aranykora Almádiban
apám vezetése mellett ott vártuk és fogadtuk őket az Almádiban levő gyerekek is. Ez volt a rendes fogadási módja szüleimnek, ha kedves és ritka vendéget vártak. A kocsiról való lesegítés és a nagyok egymás üdvözlése után, mikor ránk, gyerekekre került a köszöntés sora, a három Szász közül a legmagasabb és legtestesebb, a Domokos odatolja a szám elé a kezét kézcsókolásra. Én kissé visszahúzódtam és egy hatalmas csattanós ütést mértem Szász Domokos kövér kezére. Nagy tabló. Szüleim szégyellték az esetet és hangos szóval korholtak engem, de a másik két Szász nagyon megdicsért érte, és mondták a testvérüknek, hogy — Na, most végre megkaptad a méltó választ ezért a rossz szokásodért! Mentségemül hozom fel, hogy Veszprémben a kanonokok csókoltattak maguknak mindig kezet és sokszor hallottam ezt elítelőleg tárgyalni a családban. Bizonyára ez volt az oka tettemnek, mert abban a kis korban — talán még elemista voltam —, magamtól nem jöttem volna erre a radikális és ma már általam is helyesnek talált cselekedetemre. No, de abban az időben nem találták helyénvalónak tettemet. A családban sokszor emlegették. Testvéreim pedig viccesen, de folyton felszínen tartották. Úgy annyira, hogy azután a szüleim azzal zárták le a témát, hogy idős férfinak kis gyermek igen is kezet csókolhat, helytelen volt, hogy Szász Domokos kezére ütöttem. Ezzel meg azután Sári és Flóri testvéreim úgy éltek vissza, hogy a rá következő ősszel mikor [a] francia lány felügyelete mellett a veszprémi Plosszer sétányon sétáltattak bennünket, már messziről észrevették, hogy ott sétál, és velünk szemben jön Krauss Ármin. Ez egy öreg, magas, szikár zsidó volt, fehér hajjal és fehér szakállal. Erre elkezdtek nékem dumálni, hogy ennek kezet kell csókolnom. Krauss Ármin a legnagyobb könyvkereskedő és nyomdatulajdonos volt Veszprémben, apámnak nagy tisztelője. De végeredményben egy öreg zsidó. Nővéreim a köszöntést úgy rendezték, hogy megálljon velünk beszélgetni, mire én tényleg kezet csókoltam néki. Alighogy elváltunk, persze volt nagy rihegés-röhögés testvéreim között, hogy Szász Domokosnak ♦ 50 ♦
