Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

A megyeházi alispáni lakásról

megláttam egy csengőt. Természetesen megnyomtam, és mivel semmi csengést nem hallottam, nem volt érdekes, és [a] kis ajtócskát újból becsuktam. Kis idő múlva azonban rettenetes robaj [támadt] az apám hivatali előszobájában, azután felcsapódik a szoba ajtaja, jóformán bedobódik rajta kifulladva, halott sápadtan az öreg Válint és kiáltja:

— Mi baj, alispán úr?

— Meg vagy őrülve, te vén szamár, mi bajod? — mondja apám.

— Szólt a vészcsengő — válaszolja Válint. — Erre apám odanéz az ALARM-ra, ezt látva, én jelentkeztem, hogy abba a skatulyába van egy csengő, azt én nyomtam meg.

Apám rögtön megértett mindent, derűs és megelégedett mosoly jelent meg az arcán, dicsérőleg mondta:

— Rendes ember vagy, József, ülj le, fújd ki magad, okosan tette a gyerek, hogy megnyomta a vészcsengőt. Te letetted jól a vizsgát, majd meglátjuk, hogy a városházáról mikor jelennek meg a hajdúk és hányán. Ez jó próba lesz.

Elővette óráját, megnézte mennyit mutat, és dolgozott tovább. Egy idő múlva megszólalt:

— Na, a városi hajdúk megbuktak. Józsefem, hazamehetsz, mindig tudtam, hogy benned bízhatom.

A vészcsengőt azután hamarosan leszereltette. Ez az alispáni hivatalos lakás, a vármegyeháza, az udvarával, kertjével, a vármegyeházi többi lakójával volt az én boldog gyermekkorom színhelye és kerete.

Kiváló lehetett jó szüleim nevelési rendszere, hogy ebben a környezetben egy testvérem, sem jómagam nem szédült meg, mert bizony arra mód és alkalom igen kínálkozott. Apám és anyám kedvébe [n] akart járni Veszprémben mindenki és sokan voltak, akik a gyermekeken keresztül óhajtották ezt elérni. Ebből kifolyólag azt lehet mondani, hogy mindenki nagyon kedves volt hozzánk és mindent megtettek kedvünkért. De nem csak a felnőttek voltak hozzánk, gyerekekhez olyan megkülönböztető magatartással, hanem a környezete olyan hatással volt még az én kor■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■i

« 43 4