Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
A megyeházi alispáni lakásról
hosszú időn át a legtehetségesebb tanítványa volt, feltétlenül vele kezeltessék szülei a kis Juliskát. Ez meg is történt, de bizony szegényke itthagyott bennünket. Szüléimét nagyon leverte a szomorú eset, különösen édesanyám hónapokig betegje volt kislánya halálának. Később is nagy kultuszt csinált ennek a halott kisgyermekének, az igaz, hogy ez a testvérem halt meg, mint gyermek, a legmagasabb korban. Az öreg Száz bácsi ezekben a nehéz és szomorú időkben is nagyon gyöngéden és finoman viselkedett úgy velünk, mint a szüleimmel. Nagyon jól emlékezem azokra a szép és megnyugtató beszédekre, melyekkel Juliska igyekeztek velünk vallási alapra helyezni és a jó Isten akaratába való megnyugvást és az ő rendeléseinek a megfellebbezhetetlenségét, és minden körülmények között a leghelyesebb voltát magyarázta. Ebben az időben nem csak a tanórát töltötte nálunk, hanem sokkal többet, hogy bennünket úgy dirigáljon, hogy szüléinknek inkább vigasztalására, mint terhére legyünk. Erre rá is voltunk szorulva, mert a sok részvét mellett, ami talán jól esett nekik, de volt rossz ember is. Emlékezem, abban az időben többször, de később is hallottam elbeszélni, hogy a veszprémi vármegyeház építkezése előtt az ingatlanokat mind nem tudta megvenni a megye, melyeknek helyére a megyeház épült. Többet úgy kellett kisajátítani. Ezek között volt egy Kiss lakatos, asztalos is, kinek a felesége megjelent az anyámnál a többi kondoleálók53 között és azt mondta, hogy a kis Juliska halála amiatt van, hogy ő átkozta meg anyámat, amikor a házából kidobták, hogy temesse el minden gyerekét és azóta is csak azért imádkozik az Istenhez, hogy az átka megfogamzon és ez csak a kezdet és fog következni a többi is. Szegény anyám majd megőrült, annyira hatott rá ennek az eszelős asszonynak a beszéde. Sokat vigasztalta jó apám, de bizony nem sok eredménnyel, és mi, gyerekek, sokat voltunk oktatva és temették a református egyház szertartása szerint. - Kenessey Károly. = PL 23 (1896) 25. sz. (június 21.) 3. 53 kondoleál (latinból): részvétet nyilvánít ♦ 33 ♦
