Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Apámmal kapcsolatos történetek; dohányzásom, követválasztási küzdelmek; Kossuth Ferenc követté választása Tapolcán, Szabó Imre megválasztása Veszprémben
[az] íróasztalán dolgozott. Erre a helyre csalogatott, szoktatott ő anélkül, hogy valaha is egy szót is szólt volna, hogy jöjjek be hozzá a hivatalába. Ez úgy történt, hogy oda rakosgatott olyan dolgokat, ami nékem szórakoztató volt; bélyegeket, skatulyákat, ceruzákat, papirost, stb. Erre azután én úgy mentem, mint madár a lépre, és a következménye az lett, hogy amikor a dolgomat vagy játékomat végeztem, bementem apámhoz a hivatalába, leültem a kérdéses asztalhoz, és átböngésztem az újdonságokat, és ott töltöttem jó időt. Úgy odaszoktam, hogy ez a szórakozásom olyan rendes lett, mint a napi étkezés. így azután tanúja voltam sok hivatali aktusnak, aminek később talán még hasznát is vettem. Az apám munkanapjának az utolsó aktusa a tisztázatok aláírása volt, amit rendesen Breuer, ritkán Vörös Géza végeztetett vele. Kedvesek, sziporkáznak voltak azok a megjegyzések, miket ilyenkor jó atyám az ügyekre, az azokban szereplő egyénekre tett. Az bizonyos, hogy Breuer is, és Vörös Géza is, sokat tanulhattak tőle ilyenkor. De közben az idő múlott. Én már a gimnázium pár osztályát leráztam magamról, és ép[p]en úgy, ahogy nem tudtam arról, hogy én apám hivatal [i] szobájára rászoktam, ép[p]en úgy nem tudtam arról sem, hogy a portáséknál lévő diákszobába pártoltam át. Ott bizony minden délután, iskola után összejött 4-5 diák, magasabb osztályúak[kkal] is, mint én voltam. Ment a tanárszólás, diákstiklik elmesélése, persze, nagy cigarettafüst] és pipaszó mellett. Egyszer, egy ilyen alkalommal, úgy 7 óra tájban nyílik a diákszoba ajtaja és a rettenetes nagy dohányfüstben feltűnik az apám alakja. Egyszerre nagy csönd lett. Talán a nyitott ajtón át beömlő friss levegő meg is ritkította a dohányfüsttől sűrű levegőt, és mikor meglátott engem is közöttük, felderült arccal mondta: — Ne zavartassátok magatokat! Erre járiamba[n] hozzátok is benyitottam — és ezzel kezével barátságosan intett és távozott. Társaimnak hamarosan visszajött a jókedve, hogy még egy dorgáló szava sem volt, és én is tovább pöfékeltem a többiek példáját követve. ♦ 317 ♦
