Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Megyeházi ifjúság, megyebálok, szüleim kapcsolatai
rendbehozásához. Akkor ugyanis a hálózó nőt öltöztették, ő maga csak nézte, és ellenőrizte a tükörből. A megyebeli földbirtokosok családostól, a hangadó egyéniségek mind bejöttek. Emlékezem, egyszer a megyebál tartama alatt nagy hóesés és szélvihar támadt, úgyhogy mindenfelé behavaztak az utak. Hiába jöttek be négyes fogatokon a bálozó családok, valami négy napig nem tudtak kimozdulni Veszprémből, mert sem kocsin, sem szánon, sem pedig vonaton közlekedni semerre sem lehetett. Néhány évvel ezelőtt felkeresett a hivatalomban az öreg Schön írnok, elmondta az élettörténtét; hogy a katonaságtól került a vármegyéhez, soha nem bánta meg, de az487 életének az volt a legszebb része, amit az apám alatt szolgált. Azt mondta, nem járt ő négyesfogaton, nem mulatott hajnalig, nem szórta a pénzt, és hiába volt a vármegyében annyi gróf, meg főpap, azért mindenki őt tartotta legnagyobb úrnak, és olyan jólesett néki, hogy ilyen a gazdájuk, valamennyien büszkék voltak rá. Sokat beszélt az akkori időkről. Ezt a behavazással végződött megyebált is elmesélte, persze a maga szemszögéből mérlegelve az eseményeket, hogy ki hány napig volt részeg. Persze, először [a] megyei írnokokon kezdte, és úgy mondta el a magasabb sarzsikat. Végül kijelentette, hogy ilyen jól sikerült megyebál sehol a világon még nem volt. Különben Andirkától hallottam, hogy az öreg Schön igen soká ő alatt[a] is szolgált még, és arról volt nevezetes, hogy elsején felvette a fizetését és egy [pár napig] sem a hivatalban, sem otthon nem látták. Egy 24 óráig ivott, berúgott, azután kialudta magát, és mintha semmi sem történt volna, a következő hónap elsejéig a legpontosabb, legrendesebb és leglelkiismeretesebb írnoka volt a vármegyének. Úgyhogy ezt a rendszeres hó elejei gyengéjét később már szóvá sem tették, hanem elnézték néki. Egyszóval, mint szakértő, ilyen szempontból is meg volt elégedve egy-két megyebállal. 487 Előtte: de, töröltük. ♦ 257 ♦
