Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Beiratásom a piarista gimnáziumba; gimnáziumi éveim
nem asszonyoknak való. Egyik ajtó mellett a másik, sehol egy teremtett lélek. Míg végre megálltunk az egyik ajtó előtt, apám felnyitja, ott egy másik ajtó, apám kopog rajta. — Szabad! — kiáltás, az apám felnyitja, és ott van Laczkó Dezső piarista pap magas alakja, ki kedves mosollyal siet édesapám elé. Üdvözlés után: — Nem, kedves druszám, nem ülök le, nincs időm, Pestre kell utaznom. Már reggel bejöttem Almádiból, hogy a fiam beírassam, de hát tudod, az emberek nem engedtek megmozdulnom, most meg már sietnem kell a vasútra, lent vár a kocsi. Végezd el, kérlek helyettem, itt hagyom a fiamat, neveljetek belőle embert, arra figyelmeztetlek, hogy kissé önálló, akaratos gyerek! Fáradtságodat előre köszönöm, az anyagi részt, majd ha Pestről visszajöttem, nálad rendezem. — Laczkóval kezet fogott, engem homlokon csókolt. — Szervusz, kisfiam, majd a tanár úr beírat — azzal sietett ki, Laczkó utána. Lekísérte a kocsiig, én magam maradtam a szobába[n], és még a gondolataimat is alig tudtam rendezni, hogy most már mi lesz, mikor Laczkó már mosolygó arccal ott ült velem szemben, és szépen, ügyesen kikérdezett mindenről, a mai napról részletesen, hogy hol alszom, stb. Azután azt mondta, hogy — Most csak szépen menj el a Száz bácsiékhoz, és holnap reggel % 8 órára légy itt a gimnáziumban, de ne ezen a kapun gyere be, hanem a másikon, és menj be abba a terembe, amelyik fölé I. oszt. van kiírva. — Hát az én beiratkozásommal mi lesz? — kérdeztem tőle. — Azt bízd rám, ahogyan azt édesapád is rám bízta. — Hát én nem kellek hozzá? — Ha én íratlak be, akkor nem. — Nem teljesen megnyugodva mentem egyenest Százékhoz, hol már várt engem a tanító néni jó uzsonnával403, aki hamarosan megnyugtatott a beíratást illetőleg, hogy teljesen rendben van. Hát így történt az én gimnáziumi beíratásom. 403 A kéziratban: uzsonyával, javítottuk. ♦ 210 ♦