Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Napirend, családi élet, 1848 emlékezete
szép környezetben éltünk és élhettünk. Viszont az meg javunkra legyen írva, hogy sohasem éltünk ezzel vissza, fennhéjázok, rátartik soha nem voltunk. Anyámék a rokonságot anyám testvéreivel, Béla és Lajos bácsiékkal tartották. Velük — dacára, hogy másutt laktak —, mégis sokkal többet együtt voltak, mint például Zoltán bácsival, apám testvéröccsével, dacára, hogy ő Veszprémben lakott, pedig mi, gyerekek, nagyon szerettük őt. Zoltán bácsit anyám nem szerette és a családban is hiába az első szó az asszonyé, ahhoz alkalmazkodnak a többiek. De Zoltán bácsit azért sokat láttuk kisgyermekkorunkban. Amikor csak találkoztunk vele, megpumpoltuk í-i krajcár erejéig. Az pedig úgy történt, hogy jobb kezünk hüvelykujját feléje tartottuk, és kérő arccal néztünk rá, mintha magunkban mondanánk, hogy „adj egy krajcárt”. Flóri mutter tudott a legszebben kérni, valamennyien kaptunk tőle mindig, de Flórinak ugyanazon alkalommal többször is sikerült krajcárhoz jutni. Ősszel [a] káposztaeltevés sohasem esett meg Zoltán bácsi nélkül. Ő volt a káposztatipró. Az fényes segédlettel történt meg. Meg volt gyalulva a rengeteg [káposzta], amit a bakonyi sváboktól vettek a szüleim, különösen az olaszfalvi324 káposztát tartották jónak. Zoltán bácsi már ott ebédelt nálunk, azután megnézte, hogy [a] só, fűszerek rendben vannak-e, azután a káposztatiprás színhelyén a pincében újból megmosta a lábát. A famíliából aki csak tehette, ott volt, és láttuk, hogy hogyan rakják rétegesen a káposztát, hogyan sózzák, fűszerezik és rétegenként Zoltán bácsi hogyan tiporja meg. Azután hogyan teszik rá a takaró födeleket, arra máglyaszerűen fahasábokat, és arra az irgalmatlan nagy nyomóköveket. Amikor az eltevés megvolt, újból a lábmosás [következett]. Vacsoráig azután Zoltán bácsi velünk, gyerekekkel volt, kártyázott velünk, megmutogattuk a játékainkat, könyveinket — néma beszéddel, az ujjaink különböző mozdulataival társalogtunk vele. Vacsorára megérkezett apánk, 324 Olaszfalu magas-bakonyi község Zirc mellett. Ma is nevezetes káposzta- és burgonyatermesztéséről. A falu történetét lásd: HUDI 2005. ♦ 164 ♦
