Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Napirend, családi élet, 1848 emlékezete

gos Levéltárban Óváry Lipóttól274 kértem egy ilyen kamarási eskümin­tát, hát tényleg az olyan, hogy az ember a lelkét is eladja a császárnak. Ez igen jó példa arra, hogy ott a kisebédlőben lefolyt diskurzusok milyen hosszú időre kiható órák és percek voltak. Emlékezem rá, a Rozi is itt árult be engem a kisebédlőben az ebéd végén, hogy a „Dezsőké nem mosdik rendesen.” Igen erélyesen kikeltem ez ellen a gyanúsítás ellen, mert nagyon szerettem mosakodni, hanem tényleg a személyzet valamelyike — ekkor sült ki, hogy a Rozi — oly kevés vizet ad nékem a mosdótálba napok óta, hogy alig tudtam benne megmosakodni. Mivel ezért szerénységből nem szóltam, erre alapította vádját. Ez pár pillanat alatt kisült, és a szüleimnek nagyon tetszett, hogy a hamis vád alól is olyan hamar tisztára sikerült mosni magamat, meg hogy rendesen szeretek mosakodni. Erről jut az eszembe, hogy egyesek minden héten pénteken fürödtek, ez mindig komoly aktus volt anyám felügyelete mellett. Ebben a kisebédlőben vetődtek fel mindenkinek a problémái, és itt kapták meg rá a választ. Itt beszélték meg a napi eseményeket, a hetila­pok (helyi) közleményei felett itt hallottam a bírálatot. A rokonságról, régi dolgokról, ismerősökről, barátokról itt hangzottak el történetek, vé­lemények. Megyegyűlések után a történtek és meg nem történt dolgok itt voltak elmesélve. Hányszor hallottam így megyegyűlés után, amikor anyám mondta apámnak: — Fiam, miért bántottad megint azt a szegény Csete Tónit, olyan jó­­ravaló fiatalember. — Csete Antal ügyvéd és káptalani ügyész volt.275 i, ,^ njgMiMBHTin'wiMMnMiwwTnnniTraHW 11”11111TM1... 274 Lovag Óváry (1848-ig Altstädter) Lipót (Veszprém, 1833. december 31. - Buda­pest, 1919. április 4.) történész, levéltáros, újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia le­velező tagja. A magyar-olasz történelmi, diplomáciai kapcsolatok múltjának kutatása terén végzett jelentős munkát, számos forráskiadvány összeállítása fűződik a nevéhez. 1904-től 1908-ig a Magyar Országos Levéltár főlevéltárnoka volt. 275 Dr. Csete Antal veszprémi ügyvéd 1883-ban szerzett ügyvédi oklevelet, 1901-től városi tiszti ügyész volt, nyugdíjazása (1928) után Budapesten élt. Vő. SZIKLAY1931. 225. ♦ 141 ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom