Kövy Zsolt - Szabó György - S. dr. Lackovits Emőke: A Pápai Református Gyűjtemény (Pápa, 1987)
Kövy Zsolt: A Dunántúli Református Egyházkerületi Levéltár
gium hadikórház lett. 1945 nyarán a könyvtárat három nap alatt kellett kiüríteni. A 100 000 kötet a templom padlásán és pincéjében, s pápai magánházakban kapott ideiglenes helyet. A levéltár még ennél is rosszabbul járt. Az állványok elpusztultak, a levéltár rendje felborult, az iratok széthullottak, s az anyag legalább 30%-os veszteséget szenvedett. Ezt a siralmas romhalmazt kellett elszállítani, hamarosan a könyvtár kiürítése után az ókollégium épületébe, korábbi sorsa tanúhelyére. A könyvtár és levéltár mentését három teológiai tanár irányította: Pongrácz József, Tró- csányi Dezső és Benedek Sándor. Illesse tisztelet emlékezetüket. A levéltár anyaga, először a kollégium udvarára került, de már ott rendezni kezdte a fáradhatatlan Pongrácz József. Kollégáitól meg is kapta az „udvari levéltáros” címet. Azután az anyag egészen 1947-ig az ókollégium egyik helyiségében várta további sorsát. Azon évben került vissza a könyvanyag a könyvtárba, s a levéltár is régi helyére. Tóth Endre professzor, aki 1947-ben a debreceni egyetem tanára lett, leköszönt levéltárosi tisztéről, s pápai tanár utódja, Pataky László lett az új levéltáros. Bútorzat, állványok hiányában Pataky László nem tehetett mást, csak annyit, hogy a levéltár anyagának további károsodását, pusztulását megakadályozza. Egyébként ideje sem lett volna komolyabb munkára, mert kercaszomori lelkész is volt, s csak időnként tartózkodott Pápán. 1951-ben a pápai Teológiai Akadémiát megszüntették. Pataky László teológiai tanári állása is megszűnt. Szolgálatait csak a kercaszomori gyülekezetben folytatta, s így levéltárosi megbízatásáról lemondott. Helyére 1951 októberében Trócsányi Dezső teológiai tanárt választotta meg az egyházkerületi közgyűlés. Szolgálatát azon évben kezdte meg, amelynek tavaszán (május 18-án) az Egyetemes Konvent fontos határozatokat hozott az egyházkerületi levéltárak fejlesztéséről, gyűjtő levéltárak kialakításáról. A konventi határozat kimondta, „hogy a levéltári rendünket összhangba kell hozni az állam új levéltári jogszabályaival. Kimondta a konventi határozat azt is, hogy a levéltári előadó folytasson tárgyalásokat az egyházmegyék, majd az egyházközségek elnökségével, hogy azok az 1896 előtt keletkezett anyakönyveiket, s 1921 előtt keletkezett jegyzőkönyveiket, és az 1883 előtt keletkezett levéltári anyagot letétként, önként ajánlják fel az egyházkerületi levéltáraknak a berendezési és felszerelési tárgyakkal együtt. Továbbá az egyetemes konventi előadó, ahol erre hajlandóságot lát, az egyházkerületek elnökségeivel egyetértve és azok által 85