Kövy Zsolt - Szabó György - S. dr. Lackovits Emőke: A Pápai Református Gyűjtemény (Pápa, 1987)
Kövy Zsolt: A könyvtár különgyűjteményei
Dezső gyűjteményi igazgatónak: ,,A Magyar Tanácsköztársaság Pápán kiadott röplapjai és plakátjai” című tanulmánya. A szerző — a református könyvtárban őrzött — 208 tanácsköztársasági pápai röplapot és plakátot, s 160 darab egyéb aprónyomtatványt ír le — a tanulmányban közölt — katalógusban. A röplapok és plakátok az országos, megyei s városi rendeletekről, parancsokról, felhívásokról, s felvilágosításokról tudósítanak, a politikai, gazdasági élet, a katonai, pedagógiai s kulturális kérdések vonatkozásaiban. A 208 darabot számláló gyűjteményben, 23 darabbal, a Károlyikorszak előzményanyaga is szerepel. Példaként mutatunk be ebből néhány darabot, Miklós Dezső katalógusszámai szerint. 11. NEMZETI TANÁCS ELNÖKSÉGE Kérelem! A helyi Nemzeti Tanács a hatósággal karöltve gondoskodott róla, hogy a Pápára és környékére érkező, valamint az átutazó katonaságot az állomáson meleg étel és kenyér várja. Ennek pótlásául felkérjük a város lakosságát, hogy saját magától elvonható élelmiszerrel siessen érkező katonáink elé. A környékbeli lakosságtól pedig azt kérjük, hogy e célra szánt terménybeli adományaikat juttassák el a városházára . . . Ne maradjon el senki a hazafias kötelesség ilyetén való lerovásától sem. A pápai —. (Plakát) Pápa, 1918. XI. 8. Főisk. ny. 50 x 40 cm. 75. MARX SZÍNHÁZ Ma proletár előadás! Internationálé, énekli az egész személyzet: Utána: Liliom, egy csirkefogó élete és halála. Színmű 6 képben, írta Molnár Ferenc. Csütörtökön: Kállay Jolán estélye, Szókimondó asszonyság. Pénteken: Pesti Kálmán estélye, Vengerkák (Röplap) Pápa, 1919. ív. ny. n. 21 x 17 cm. 137. III. VÖRÖSZÁSZLÓALJ PARANCSNOKSÁG Toborzási hirdetmény. A pápai vörösőrség létszámának kiegészítése végett a vörösőrségbe való belépésre szólítja föl azon elvtársakat, kik őrszolgálat teljesítésére elegendő testi erővel bírnak, s becsületbevágó büntetendő cselekményt nem követtek el. Kik ezen szolgálatra vállalkoznak, haladéktalanul jelentkezzenek, a III. vörösőrzászlóalj parancsnokságánál (volt Esterházy-kas- tély) délelőtt 8 és 12 óra között. Dr. Tóth (István), a pápai vörösőrség parancsnoka. (Plakát). Pápa, 1919. V. 28. ny. n. 48 x 32 cm. 166. MŰVELŐDÉSI OSZTÁLY Piroth György th. megbízott elvtárs f. hó 19-én, szerdán este 8 64 f