Kövy Zsolt - Szabó György - S. dr. Lackovits Emőke: A Pápai Református Gyűjtemény (Pápa, 1987)
S. dr. Lackovits Emőke: A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei múzeumának műtárgyai
ellátott. Egyedül a várpalotai kehely ivócsészéjének gerezdéit az alja. Ászárról, Fehérvárcsurgóról, Magyaregresről, Nagyacsádról és Pilismarótról származnak. Az e korból való másik, kisebb egységük a kelyheknek rézből, ill. egy, a kádártai aranyozott vörösrézből készült. Ezek az ónhoz hasonlatosan vagy egészen egyszerűek, mint a nemesszalóki, amelynek ivócsészéje, szára és gömbnodusa teljesen diszítetlen, vagy kerek, tagolt, boltozatos, esetleg 6—12 karélyos talpon állók, szárukon a nodus környékén övvel, az ivócsészén vagy kehelykosáron pedig növényi elemekkel díszítettek. Valamennyi barokk stílusú, magasságuk 20—30 cm közötti, Balatonszőlősről, Magyaregresről származók. Egyetlen fából készült kehely található e csoportban. Berhidáról való (M. 22 cm). Kerek, profilált talpból gömbnodusú, több övvel díszes orsós szár emelkedik ki. Kehelycsészéje síma. Készítője ismeretlen. A 19. században készített kelyhek egy móri, ónból való, diszítetlen (1814) kivételével aranyozott vörösrézből vagy sárgarézből készültek. Talpuk kerek vagy boltozatosán tagolt, száruk síma, nodusuk gömb, némelyiknél övvel díszített vagy korona alakú. Az ivócsésze diszítetlen vagy egyszerű, stilizált levélfüzérrel díszes, empír, esetenként copf elemeket hordozva. Magasságuk 21—26 cm között változik. Származási helyük: Kercaszomor, Középbo- gárd, Magyarlad, Mór. A gótikus kelyhek, amelyek ma is gyülekezeti használatban vannak (Balatonfüred, Bőny, Csopak, Pécsely, Tata, Veszprém), eredetileg katolikus misekelyhek voltak. A reformátussá lett közösség tovább használta addigi klenódiumait. Ezeknek a kelyheknek — a bodajkit kivéve — csak másolata található a gyűjteményben. A dunántúli egyházkerület gyülekezeteinek dolgozó ötvösmesterek közül a 17. századból Szentjóbi György komáromi, valamint Váradi Eötvös János és Szívós János Deák ismeretesek (utóbbi pl. a veszprémi gyülekezetnek is dolgozott). A 18. századból a veszprémi Nánási Mihály, a pápai Kopf Antal, a komáromi Pétsvárady Sámuel, a debreceni Büttösi István és a tatai Csima Mihály ötvösmesterekről tudunk, míg a 19. századból főként győri mesterek munkái azonosíthatók. Az a további kutatás feladata, hogy a gyűjtemény valamennyi kelyhe mesterhez, műhelyhez legyen köthető. A kenyértartó és kenyérosztó tányérok közül három a 17. században készült. A magyaregresi és dákai diszítetlen ón, míg a szomódi 116
