Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Ünnepélyeink. Március 15
ÓLÉ SÁNDOR ujját pedig a felső ajakára fekteti, és mereven maga elé nézve gondolkodik. Másik az asztalra könyököl és tenyerével támasztja fel a homlokát. Ismét másik előtt papírszeletke van, arra jegyezget. De nem mutat hajlandóságot egyik sem arra, hogy felálljon és bírálni kezdje. Már öt perc! Mi lesz itt? És ekkor, a tanár-elnök úr, szép halkan, de alig hallhatóan, felhívja az egyik bírálót, a fiatalabbak közül, hogy szóljon hozzá a szavalathoz. Sok kebelből sóhajok törnek elő, de azért meghallottam, amint egyik diák odasúgja a másiknak:- De jó, hogy nem vagyok bíráló! Ünnepélyeink. Március 15. Mikor a karácsonyi szünidő véget ért és újév után vissza kellett mennie a diáknak Pápára, egy vigasztalása volt neki. Ez az egy vigasztalás a március tizenötödike volt. Ennek a gondolata elvette a hazulról való búcsúzás élét. Pedig talán ekkor volt legnehezebb hazulról elmenni. Az „Ismét egyik esztendeje” és az „Az Úrnak jóvolta napjainkhoz napokat told” gyülekezeti éneklése olyan keserűséget váltott ki szívemben, hogy még most is sírhatnékom van, ha rágondolok. Mikor édesanyám a jó meleg téli kendőjébe betakargatott, és a lábaimat is egy másik kendőbe jól bebagyulálta, s úgy segített föl a kocsira, mely a hóförgetegben nekivágott velünk a palotai útnak, bizony nagy fájdalom égette a szívemet. A vonatban azonban összetalálkoztam pápai diákokkal, akik Fehérvár felől jöttek, s látták az én „búshalovány orcámat” és tüstént elkezdtek engem vigasztalni. Hogy micsoda nagyszerű dolog az: Pápán az egész „második évharmad” (újévtől húsvétig terjedő idő) a március 15. jegyében telik el! Először készülünk rá, aztán meg emlékezünk rá. Először előreveti sugarait, aztán meg itt hagyja nekünk sugarait, hogy sütkérezhessünk bennük. Édesebb az élet a március tizenötödikével. A konviktuson jobb ízű a falat, ha róla beszélünk. Még az iskola levegője is kellemesebb, az órák rövidebbek, tanárok kedvesebbek, nehézségek tűrhetőbbek, ha ott van a diák gondolatában a március tizenötödike, mely egyre közeledik. De megálljunk csak, atyafiak! Ne mindjárt március tizenötözzünk! Van nekünk előbbrevaló örömünk is! Hát a farsangolás, a maszkbajárás! Úgy igaz. Erről majdnem elfelejtkeztek a nagy lelkendezésben a diákok. Pedig nagy divat volt Pápán a maszkbajárás a diákok közt, és erről le nem mondtak <^»114^
