Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)

Tanáraink

PAPAI DIAKEMLEKEK- Mert a kisujjamban van az egész mennyiségtan! - feleltem rá én. Ez bizony pimaszság volt részemről, belátom.

Mert hát nem is volt rossz végeredményben az, ahogyan a tanár úr bánt diákkoromban énvelem. Megalázás volt ez, ami megóvott engem az elbizakodottságtól. Ez kegyelem volt Istentől, mert az elbizakodott ember utálatos ember, a megalázott ember pedig részvétet nyer és együttérzést az emberektől. Ezt tapasztaltam is, mert az osztályban mindenki szeretetét élveztem akkor is, később is. Találkozóinkon forró szeretettel ölelgettek engem, mintha valami igen mély örvényből szabadultunk volna fel, és most nem győznénk örvendezni a szabadulásunkon. „Jó nekem, Uram, hogy megaláztál engem!”

A negyvenes évek végén, vagy az ötvenes évek elején átrendezték a pápai alsóvárosi temetőt. Átrendezték úgy, hogy csodaszép lett. Rá se lehet a régire ismerni. De ennek ára is volt: a régi sírokat meg kellett váltani. Sebestyén Dávid sírja pedig az újjárendezés útjába esett. Útjába esett annak az új útnak, melyet pontosan az ő sírja vonalába tervezett a városi mérnökség. Tehát az ő sírhalma egyszerűen el fog tűnni.

Én jókor megtudtam ezt, mert akkoriban sokat jártam ki a temetőbe. Ott járkáltam a sírhalmok között, és törtem a fejem, hogy mit lehetne itt tenni. Akkor eszeltük ki dr. Jilek József egyházközségi főgondnokkal, hogy egy kis egyházi sírkertet alakítunk ki, és ott helyezzük el egyházi halottaink tetemeit, külön-külön sírba mindegyiket, ti. a régieket, akiknek sírhalma veszélyeztetve volt. Beszéltem a temető akkor kinevezett új gondnokával, aki a tervbevett újjárendezés végrehajtásával volt megbízva. Igen rendes és jóindulatú iparos ember volt ez, akivel jóízűen tudtam beszélgetni. Nagyon helyeselte a régi temetőben egy kis új egyházi sírkert létesítését, és abban a régi egyházi halottak pormaradványainak összetömörítését, síremlékük megtartása mellett. Megígérte, hogy ebben a törekvésünkben segítségünkre fog lenni.

Aztán előhoztam neki Sebestyén Dávid tanár sírhalma ügyét, kérve őt, hogy amit lehet, tegyen meg érdekében, hogy ne kelljen felvenni és máshová helyezni holttestét, hadd nyugodjék zavartalanul abban a sírban, amelybe temették. Ezt mondta rá, hogy ez neki is szívügye volna, mert Sebestyén tanár úr őt is lanlknta a tanonciskolában, és hálát, kegyeletet érez iránta. De sajnos, reménytelen az ügy, mert a szabályrendelet-tervezetet a tanács többször is letárgyalta és már végérvényesen jóvá is hagyta. Neki nem áll módjában ezen változtatni.

Ekkor felkerestem Juliska nénit, Barcsi Józsefnét, Sebestyén Dávid leányát, és elmondtam neki az esetet. Szegény Juliska néni igen rosszul lett, azt hittem, úgy kell felmosdatnom ecetes vízzel. De járatlan lévén a házuknál, nem talál•79