Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)

Tanáraink

ÓLÉ SÁNDOR

séget, melynek feje az Úrnak félelme. Ott ült minden vasárnap a templomban. Ott ült a szószékkel szemben apósa, meg Cseh-Szombathy László főgondnok, és Molnár Imre, Kőrös Endre, Faragó János, Ligárt Mihály, Barcsi József, lie. Rácz Kálmán, Pongrácz József, Szarka Lajos, Adorján Gyula társaságában. Hogy énekeltek ezek a nagy és gyönyörű pápai gyülekezetben, az ótemplomban! De ki énekelt volna buzgóbban, ki imádkozott volna alázatosabban, s az igehirdetésre ki figyelt volna odaadóbban, mint ő, az én tudós görög tanárom: Sarudy György? Ki értékelte igehirdetésemet, beszélt róluk, kérdéseket intézett hozzám. Azt vettem észre, hogy már nem úgy sétál mellettem, mint tanár a diákja mellett, hanem mint hívő a papja mellett. Azt vettem észre, hogy ő egy nagy bizonyságtevő lélek Isten mellett, „akinek törvényei örökkévalók; megvoltak, mielőtt mi éltünk és meglesznek, örökké”. így tett bizonyságot ő Székesfehérvárott, az ő ötvenéves érettségi találkozóján. És boldog volt, mikor épült a templom, hogy íme, mégiscsak „kevergetem én a maltert is!”

Nyugdíjas volt már ekkor. Tehát szegény ember volt. Egyébként is az lehetett, mert a róla mondott halotti beszédemben ezt mondtam: „A tudományokból legkevesebb földi haszon talán éppen neki jutott osztályrészül”. De milyen kárpótlása volt neki a könyvekben! Senki sem kopogtatott be annyiszor a főiskolai könyvtárba, mint ő; senkinek az ujjai nem lapoztak többet a tudós könyvekben, mint az ő ujjai; senkinek a lelke nem gyönyörködött többet a tudomány igéiben, mint az ő szomjas lelke, amely fölszállt a bölcsészet és a költészet magaslataira és elandalgott a történelem leikével, megrendítő tanulságokat hozván számunkra lezárt korok nagyjainak oszlopcsarnokában. Utolsó éveiben főként Rákóczi korát tanulmányozta. Megrokkant kissé és meghajlott a válla kissé, de nem rokkant meg az ő idealizmusa és nem hajolt meg az igazságérzete, melynek bajnoka volt egész életében. íme a szegény ember, aki gazdag volt!

Temetésén ez volt a textusom: „Mindezekből, fiam intessél meg. A dolgoknak summája ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fődolga.” Préd. 12:14, 15.

g) Faragó János. Ugyancsak latin-görög szakos tanár gimnáziumunkban. Ő nem tanította a mi osztályunkat, de Kis Ernő után, hetedikes és nyolcadikos korunkban ő lett az igazgatónk, ezért róla kizárólag mint igazgatónkról emlékezem meg.

Először is szemembe tűnik az ő rend- és tisztaságszeretete. Az ősi kollégium tekintélyére és méltóságára hatna rombolólag a rendetlenség és tisztátlanság. Egyszer, valamikor, prédikáltam én erről a textusról: „Vigyázzatok.” (I. Kor.

<£• 56