Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
PAPAI DIAKEMLEKEK nászok pedig bemutatták, aztán pedig a tanár úr kommandójára velünk együtt végigcsinálták. Én máig is csinálom reggelenként ezeket a gyakorlatokat, de Borsos tanár urat mindig magam előtt látom, mintha mondaná: Egy-kettő- három-négy-öt-hat! Elég! így ment végig a sok szertornából is minden. Ott voltak a mindenféle tornaszerek: mászó póznák és kötelek, szerek a talajtornához, lovak és bakok az ugráshoz, körhinták, nyújtók és korlátok, készségek a hosszú, magas és ablakugráshoz, rudak a rúdugráshoz, súlyok a súlydobáshoz, kardok a kardvíváshoz, kiképzett, jó terep a versenyfutáshoz. És ott voltak az előtornászok mindenféle szertornára, akik minden gyakorlatot a tanár úr útmutatására és jelenlétében bemutattak nekünk. Gyönyörűség volt pápai diáknak lenni! És hogyan viselkedett a kollégium mintacsapata az országos ünnepi játékokon, a millenniumi évben? Emlékszem, hogy azokban a napokban - vagy hetekben - minden óraközben ott sűrítettünk mi, kisebb és nagyobb diákok, a tornaterem azon ajtaja előtt, mely a kollégium belseje felé nyílott, s a tornaterem páholyaihoz vezetett. Ide szokták kifüggeszteni a híreket az országos ünnepi játékok kimagasló eseményeiről. Máig is meleg érzés tölti el szívemet, ha ezekre a napokra gondolok. Naponta többször is jöttek a táviratok a pápaiak győzelmeiről. Arany-, ezüst és bronzérmek díszítették a tornabajnokaink mellét és cserkoszorú iskolánk homlokát. Fölrepült a trikolór a kollégium két bástyájára, s a büszkeség sugara a diákok halántékára! A legtöbb aranyat pápaiak hozták el az országos ünnepi játékokról! A budapesti közönség tomboló lelkesedéssel és tapsviharral jutalmazta mindig a kitüntetett pápaiakat. Hát akkor mi: pápai diákok azok között is főképpen mi: pápai kis szecskák! Oh, de jó is volt, s óh, de boldogság is volt akkor pápai diáknak lenni! íme, ilyen ünnepi évet szerzett nekünk Borsos István: a „tornatanár!” Aztán jó pár év múlva, ötödikes korunkban, úgy találkoztunk vele, mint vallástanárunkkal. Ugyanis ez év (1899) szeptemberében Antal Gézát teológiai tanárrá választotta az egyházkerület; helyettesévé pedig a mi osztályunkban Borsos Istvánt tette meg a tanár kar, hiszen ő teológiát is végzett, lehet hát vallástanár is. Milyen jó is az, mikor egy ilyen nagy iskolában van egy ember, ki mindenre jó, mindenhová való, ahol tudni és tanítani kell, ahol segíteni, helytállni, bajokat eloszlatni, kérdéseket megoldani kell. Mindjárt nem lehet vallástanárt leakasztani a szegről; legyen hát Borsos István most vallástanár is, vele igazán nyer az intézet (és az egyházkerület), mert ő azért latin és görög óráit is, meg a főiskolai könyvtárt is, meg a régiségtárt is megtartja, hiszen pápai diák volt, ő tudja, ő érti itt a dolgokat. Aztán meg ő sok munkát elbír, mert néki a vs>. 47
