Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Történetek és apróságok a Főiskola életéből
PÁPAI DIÁKEMLÉKEK élet üzenete. Tudják már, hogy megérkezett. A Józsi gyerek látta is, mikor a Magyar utcába bekanyarodott, a Cserna Jánoséknál tudakolta meg, hogy merre lakik a rektor úr. Mert ő látja vendégül az aranyos kisdiákot. így rendelkezett az eklézsia. Fölvirrad az ünnep, a Karácsony reggele. A hófergetegben minden ház előtt s minden udvarban a konyhaajtóig elhányják a havat. Legyen tiszta útja nálunk az aranyosnak. A ház népe izgalomban van, várja a hírnököt, a kedves vendéget. A szobát korán kitakarítják. A férfiak ünneplőbe öltöznek. Még a kisgyerek is szívesebben hagyja magát megmosdatni. Minden perc terhes a várakozástól. S mikor megérkezik a kisdiák, a férfiak leveszik a sapkájukat, fölkelnek helyükről, s áhítattal hallgatja az egész háznép az ünnepi versezetet, a drága üzenetet, melynek első négy sorát emlékül idejegyzem: „Öröm zengi át az egész természetet, Mert a nagy Megváltó mai nap született! Csillag jelenté meg hajdan születését, Ma szent tudománya tartja fenn emlékét. ” Igen, Mert ez az öröm, ez az élet, hogy a Krisztus megszületett. Mivel nekünk az élet Krisztus. S az a szabadság, hogy ezt hirdethetjük. Milyen szánandó teremtések volnánk, ha ezt nem hirdethetnénk. Zengjen hát ez a ház, zengjen az eklézsia, zengjen a világ azt öröm szavától: Krisztus megszületett!- Köszönjük! Kiáltja az egész háznép, miközben arcukon végig csorognak a könnyek, jeléül annak, hogy szíven találta őket az üzenet. Az édesanya pedig leemeli a kályhaválláról az ott melegedő pénzt és ünnepélyesen, meghatottan adja át az áldott kislegátusnak, a drága nagyoskola követének, az aranyosnak. De nemcsak ennyiből állt a kislegáció. Járt azzal néha kellemetlenség és fáradság, sőt veszedelem is. Negyedikes koromban pünkösdkor Szentkirályszabadja- Vörösberény volt a legációm (Veszprém és a Balaton között). Gyalog mentünk Pápától Veszprémig, a Bakony rengetegén át, többen, akik a Balaton és Mezőföld felé mentünk kis- és nagylegációba. Pápától Veszprém 50 kilométer. De Veszprémből is gyalog kellett menni Vörösberénybe, mert hiszen akkor még (1899) arrafelé vasút sem volt. Ez megint 13 km. Vagyis összesen 63 kilométert tettem meg Vörösberényig. Elindultunk pénteken délután és szombaton déltájban érkeztem meg Vörösberénybe, a tanítóékhoz, meglehetősen kimerülve. Mert még az autóbuszok útját is megnehezíti a bakonyi út, amely hegyes és völgyes, kemény és köves út, hát akkor a gyaloglókét! És mi egész éjjel a Bakosa 159
