Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Lidi néni
ÓLÉ SÁNDOR tek, tehát a maga pártfogoltját is megfeleltetem; és én csak azt buktatom el, akit muszáj elbuktatni, mert haszontalan fiú, és haszontalanul eszi a jó konviktust.” Lidi néni illő bókok között búcsúzik el a tanár úrtól, amint illik egy igazhitű keresztyénhez, a Gyurátz püspök új hívéhez, jó hatást hagyva hátra a tanár úr lelkében. Az ajtóból még visszanéz, sőt a kapuból is visszanéz és köszön, s úgy távozik el nagy áldások között Lidi néni. Mikor az én tizenkét esztendőm lefogyott, obsitot kaptam én is jó nagyot - ahogy Bakó Lajos írta. Már mindenkitől és mindentől elbúcsúztam. El a Kollégiumtól, el a konviktustól, el Borsos tanár úrtól a könyvtárban, el Kapossy tanár úrtól a széniori szobában, el Csizmadia Lajos teológiai igazgató úrtól az igazgatói irodában. Legutoljára hagytam Lidi nénit. Mikor a hordár föltette targoncájára a zöld ládámat, ezt mondom neki:- Lidi néni előtt megállunk! Útközben elgondoltam, hogy milyen szavakkal búcsúzom tőle. De mikor odaértem hozzá, elsírtam magam, és nem tudtam szólni egy szót sem. Lidi néni erősebb volt. így szólt:- Ahogy megkönnyeztem akkor, mikor mint kisfiú először állt meg sírva előttem, úgy könnyezem meg most, mikor tizenkét év múlva búcsúzik tőlem. Szép diákpályája volt. Előttem nőtt fel, állandóan figyeltem, hát tudom. Adja Isten, hogy amilyen volt a diákpályája, olyan legyen a lelkészi pályafutása is! Isten vele tiszteletes úr!- Isten vele! Isten vele, Lidi néni! A Frauendienst borbély elől még visszanéztem rá. Lidi néni fehér kendőjével integetett felém. Visszanéztem Hladik József elől is. Fehér kendője akkor is lobogott. Én odakiáltottam neki: Isten vele, drága Lidi néni! És sohasem láttam többé Lidi nénit ebben az életben! * * * Huszonkét év múlva, 1929. március 17-én iktattak be engem pápai lelkészi állásomba. Másnap reggel fölkerestem azt a helyet, hol Lidi néni sátra állott. Itt volt a sátor, itt volt a trónszéke, itt ült Lidi néni. Vártam, hogy majd a járókelők megkérdik: Lidi nénit keresem-e? Nem kérdezték. Vártam, hogy majd a zöld kerítés rügyei suttognak valamit Lidi néniről. Nem suttogtak. Vártam, hogy majd a kövek kiáltanak Lidi néniről. Nem kiáltottak! íme: Lidi nénit nemcsak eltemették, hanem el is felejtették. <£» 146
