Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Lidi néni
PÁPAI DIÁKEMLÉKEK sült gesztenyéje is. Eljöttek ezért az Alsó- és Felsővárosból is. Pedig majdnem minden utcasarkon volt egy gesztenyesütő néni. Igen ám: de a Lidi néni gesztenyéje más volt. Az mese volt. Mégpedig igen szép mese. Én mindig szerettem az őszt, mert szerettem a bánatot. Szerettem sok szép színéért, sárguló leveleiért és pirosló bokraiért. Szerettem úgy, mint a Prédikátor könyvét, melyben „hervadásból, fényből támad lelkűnkön a kedves bánat” (Szilády János). Ilyenkor hozzátartozott az életemhez a Lidi néni gesztenyéje és pezsgője. Ment is ez gátlástalanul addig, amíg élt édesanyám, aki minden hónapban elküldte nekem a forintot, hogy legyen egy kis költőpénzem. De mikor édesanyám meghalt, akkor a hazai csomagokkal együtt a költőpénzek is elmaradtak. Ezt én természetesnek tartottam, tudomásul vettem, belenyugodtam és Lidi nénihez többet nem mentem. De nem így Lidi néni. O már akkor is megsiratott engem, mikor egy szomorú novemberi délután (1898) odament hozzá István bátyám és elmondta neki, hogy milyen nagy beteg édesanyám. Őt is, engem is megsiratott Lidi néni. Hát még, mikor meghalt az én drága édesanyám! Meghagyta, hogy minden nap keressem fel, mert most már édesanyám helyett is szeret engem, mint szegény kis árvát. Én azonban nem mentem hozzá, mert pénzem nem volt ilyesmikre, ajándékot pedig nem akartam elvenni tőle. Le tudtam én mondani mindenről. Édesanyám nincs, nem kívánom többé azokat a kis örömöket, miket a Lidi néni sátra a diákoknak jelentett. Ott a diákok mindig vicceltek, nevetgéltek, én pedig kerültem az ilyeneket. így ment ez néhány napig. Egyszer meglát engem az utcán Lidi néni, és rámkiált, hogy mért kerülöm én őt? Azért haragszom rá, mert ő szeret engem, és jót akar tenni velem...? Odamentem hozzá, és minden jóval ellátott, telerakta zsebeimet körtével, almával, szörppel-fügével kínált, és meghagyta, hogy minden nap menjek oda hozzá. Néha oda is szégyenkeztem hozzá, főképpen olyankor, mikor igen fájt az élet. De aztán megint csak elmaradtam. Ötödikes koromban kissé változott a helyzetem. Mauthnerék jóvoltából tanítványom lett egy kis simaházi zsidó fiú személyében. Instruktor lettem ötödikes koromban! Kaptam érte 4 forintot havonként. Ez is jó segítség volt, mert ki tudtam fizetni a szállásdíjat, ami szintén 4 forint volt. De később felemelték a négy forintot ötre, majd hatra! És mivel ekkor már legációba - persze, csak kislegációba - is mehettem, nem voltam többé olyan ágrólszakadt és megint vendége lehettem Lidi néninek! Volt Lidi néninek férje is. Ez volt a Takács bácsi. De nem Takács bácsinak hívtuk, hanem Lidi bácsinak. Mert nem Takács bácsi volt a fő, hanem Lidi néni. Nem Takács bácsi volt a kenyérkereső, hanem Lidi néni. Takács bácsi a beszerss* 143
