Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Főiskolai Konviktus
PÁPAI DIÁKEMLÉKEK miért küldtek minket a Kollégiumba? Hogy kényeztessen, mint kisgyermekeket, és “anyámasszony katonáivá” neveljen bennünket? Hát mi a tanulás? Játék, kedvtelés? Nem, hanem küzdelem! Ez pedig lehet átok is, meg áldás is. Átok, ha mint elkényeztetett fiút küldenek oda bennünket a harctérre. Ha édesanyánk szoknyája mellett selyemfiú készül belőlünk, és egyszerre betesznek bennünket a Kollégiumba, hogy na hát, most aztán tanuljunk, dolgozzunk, küzdjünk, harcoljunk, nehéz ismeretanyaggal, kemény feladatokkal és harapós tanárokkal. Áldás pedig akkor lesz, ha a Konviktus társa lesz a Kollégiumnak, otthon a szülői hajlék helyett, és úgy táplálja testünket, hogy egyúttal megedzi lelkünket a küzdelemre. Mi lett volna a zsidó néppel, ha Mózes kényezteti a pusztában fánkkal, pástétommal és pakerájjal? Az még ugyan sohase foglalta volna el az ígéretföldjét. Az életért, a jövőért harcolni kell, és ezt a harcot ifjúkorunkban kellet elkezdenünk, ezt a harcot kellett a Konviktusnak sugalmaznia. És sugalmazta is. Hány gondolat született és érlelődött bennünk, miközben a szatyi alsó héjáról az égett részt kapartuk le késünkkel! A szatyi tömegkenyér volt, nem lehetett hát benne háziasszony egyéniségének vagy éppen édesanyánk kedves kezének illatja. De hát nem volt-e benne mégis valamilyen illat? Nem volt-e benne az apáink vérével megszentelt, drága magyar föld illatja? A magyar mezőnek illatja? A magyar búzakalásznak illatja? A magyar levegőnek, ennek a sokszor szeles és szeszélyes és mégis, vagy éppen azért áldásos levegőnek illatja? Hát a magyar napsugár illatja? Hát a magyar nép verejtékének illatja? Oh, csak ne gondoljuk azt, hogy az a szatyi holmiféle színtelen, íztelen és szagtalan tömegkenyér volt! Nagyon is finom kenyér volt! Magyar föld terméséből, magyar napsugártól pirult magyar búzából, édes kis pápai malmok ölén készült lisztből, magyar kéz sütötte, magyar ifjaknak, a jövőért küzdő magyar diákoknak sütötte, hát hogyne lett volna az nagyon finom kenyér! Nekünk, munkás embereknek való nagyon is finom kenyér! Hajnóczky Béla! Légy áldott haló poraidban is, mert finom kenyeret sütöttél nekünk! És hogy hasonult hozzánk, hogy sugalmazott bennünket ez a konviktusi kenyér! Mikor szép, tiszta, kék volt az ég felettem, mert jelesre feleltem fizikából és latinból, akkor a szatyi is szép, fehér volt, mikor én kipirultam az örömtől, akkor a szatyi héja is piros pozsgás volt, mikor én vidám voltam, a szatyi is vidám és ízes volt, és úgy éreztem, hogy szól hozzám: lásd, én sorstársad vagyok, én javadra vagyok, tanulj hát minél jobban, törekedjél minél többre, hogy ember legyen belőled, s napsugaras, szép, tiszta legyen az életed. De mikor engem bánat ért és fájt a szívem, mikor rosszul feleltem számtanból és beborult az ég felettem, mikor búval derült a reggelem, s szomorú lett az életem, akkor a s?» 135
