Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Ünnepélyeink. Március 15
OLE SÁNDOR majd a Szózat, és ezzel végződött a szívbemarkoló október 6-i gyászünnep, amely azonban lélektisztító és vigasztaló is volt egyszersmind. Évzáró ünnepély. Azt mondja Ambrus György nyugalmazott kastélyosdom- bói (valamikor fiumei) lelkész, hogy az ő szívét is igen megfogta a március 15-i, de a legmaradandóbb nyomot mégis az örömünnepély hagyta szívében. Mert ehhez foghatót igazán nem látott semmiféle diákja sem ennek az országnak, és még csak halvány képzeletet se lehetett róla senkinek a világon. Ma már a televízióban képernyő, vagyis a világ szeme elé kerülhet akárki, akinek valami mondanivalója van, és akármi, amit érdemesnek tartanak a világ elé tárni. Vetélkedések mennek végbe a TV-ben, és látjuk mozogni, halljuk beszélni életnagyságukban és teljes valóságukban a fiatalokat. Szavalnak, dalolnak, táncolnak a képernyő előtt, és még a szemrebbenésüket is látjuk, a szívverésüket is halljuk a szereplőknek. Lőrincze Lajos „édes anyanyelvűnkről beszél, s úgy mozog a szája, úgy ragyog a szeme, mint édes kis pápai diák korában. Talán azért is édes neki az anyanyelvűnk! Nahát, ilyen televízió volt nekünk, illetve a pápai közönségnek, a mi évzáró örömünnepélyünkön, a színház színpada! Elvonult a közönség előtt a Főiskolai Ifjúsági Képzőtársaság egész évi története, eleven valóságában. Nem volt ez talán unalmas? Hát, ha öreg emberek nyöszörögtek volna a Képzőtársaságban, az talán unalmas lett volna. De az ifjúság sohasem unalmas! Mindegy, hogy mit csinál az ifjúság: tanul, vagy versenyt fut, vív vagy tornázik, szaval vagy dalol, Rómeó vagy versíró, de mindig érdekes. Ha semmit sem tesz is, csak kimegy tízpercben az iskolaudvarra játszani és veszekedni, már az is érdekes. Lehet, hogy odateszi tenyerét a vízcsap alá, és téged lefricskáz, az is lehet, hogy majd föltaszít, úgy neked fut az udvaron; de az is érdekes, Az ifjúság a szépség, az ifjúság az élet, az ifjúság a jövő. Ez mindig érdekes. És csakis ez érdekes! Nahát akkor, nézz oda te ember, nézz oda te közönség, a színpadra. Most húzzák fel a függönyt. Ott látod magad előtt a Kollégium ifjúságának egy részét a gimnáziumból és a teológiáról: a kis- és nagykántust és a zenekart, Gáty tanár úrral az élén. Legalább százan vannak, és szép szemükből, rózsás arcukról, ifjú termetükről a reményteljes szép magyar jövendő mosolyog feléd. így néz ki a pápai színpad e percben, az örömünnepélyen. Nem kell föléjük virágfüzér. Virágok ők maguk és ott vannak a múzsák. Gáty tanár úr megemeli jobbját és meglendül benne keményen a karnagyi pálca. És most: dobbanjon meg kebled, te föld, dobbanj meg, te szív, tapsoljatok ti hallgatók, mert a legszebb kor, a kurucok kora érkezik el most hozzátok! • 130
