Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Ünnepélyeink. Március 15
PÁPAI DIÁKEMLÉKEK kegyelem volt. így érezte ezt ő is, mert azt mondja: „Aki az ördögnek szolgál, annak kínnal fizetnek.” A vérpadra már nemzetével kibékülve megy: „Megyek Újvárra, békét kötök nemzetemmel.” Szolgáljon ez tanulságul a jövendőre minden magyar embernek! A másik jegyzetem csak abból áll, hogy ide jegyzem a szigetvári vértanúkból Zrínyi jellemző szavait, miket sohasem szabad felejtenünk: „Voltak hajdan férfiak, kik egy veszendő hazáért halni tudlanak, s amit kimondták büszke, nagy szavakkal, azért megálltak, és elvesztenek. ” Boldog vagyok, hogy ezeket a drága, patinás szavakat egykor elmondhattam a pápai színpadon. A mi március 15-i ünnepségünknek csak egyik pontja volt a színházi est műsora; igaz, hogy a fénypontja, de mégis csak egyik pontja. Az egész ünnepség így ment végbe: Március 14-én délután főpróba a színházban. Ezen részt vett a főiskola egész ifjúsága; az töltötte meg a színházat egészen. Március 15-én délelőtt 9 órakor istentisztelet a templomban. Március 15-én délelőtt 11 órakor ünnepély a Széchenyi téren, a szabadságszobor előtt. Ezen részt vett az ifjúság és a város közönsége, élén a magisztrátussal, a különféle hivatalok vezetőivel és intézetekkel. A közönség oly nagy volt, hogy mindenféle közlekedés megállt az úttesteken. Rendőrség nem kellett, mert szívvel vett részt az ünnepségen mindenki. A műsor ez volt: Himnusz. Énekelte a közönség. Nemzeti dal. Szavalta egy ifjú. Ünnepi beszéd. Tartotta a Képzőtársaság ifjúsági elnöke, vagy a főiskolai szenior, esetleg egy személyben mindkettő. A Főiskolai Kántus éneke. Óda. Szavalta egy ifjú a Képzőtársaságból. Szózat. Énekelte a közönség. A szobor előtti ünnepség végeztével megindult az ifjúság és elzarándokolt a Jókai-ház elé, melynek falában ott van a Jókai-emléktábla. De nemcsak maga ment, ment az ifjúság. Vele ment a főiskola tanári testületé és a közönség nagy része. Az ifjak és leányok és tanárok kebelén, de még sok mások kebelén is, ott virított a nemzetiszín rózsa, a gyönyörű kokárda. Oh, nemcsak ez. Ott virított az arcokon az égő honszerelem pírja és az ifjúsággal együtt énekelte mindenki a Kossuth nótát és a Klapka-indulót. A Jókai-ház előtt megállt a zarándoksereg, és egy emlékbeszéddel és egy emlékkoszorúval megadta a tisztességet az egykori pápai diáknak, a Március Idusa egyik hősének, sötét időkben a nemzet egyik világító szövétnekének. A Jókai-háztól visszafordulva, elzarándokolt a sereg a Jókai utcán, a Széchenyi téren (ma Március 15. tér), a Fő utcán, a Fő téren, Kossuth utcán át, a ^ 121
