Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Kik voltak a legjelentősebb, kiemelkedő költőink?
PAPAI DIAKEMLEKEK szárnyán Kossuth és Petőfi viharzónák, melyekből a márciusi napok sarjadzot- tak, s melyekből a szabadságharc előállott; ismernie kell a gonoszságot, az árulást, az ármányt, mely miatt az igazság és a szabadság ügye elbukott; ismernie kell a bosszú sötét művét, Aradot, a Vérmezőt, a vak börtönöket, melyek hazánk fiaira borultak és a bitókat, melyekre legjobbjaink húzattak. Mindezeknek ismeretében vegye kezébe a drága Vörösmarty „A vén cigány”-át, ezt a lélekrázó, fölséges hattyúdalt, és kezdje megtanulni és próbálja elszavalni, ha van tehetsége rá! De ugyanezt mondom ám a bírálóknak is! Mert enélkül sejtelme sincs arról, hogy mi van abban a mély költeményben. Olyan mély, mint egy kút, ha belenézek, megszédülök. De talán nincs is olyan költemény, melynek előadása, vagy annak megbírálása ne tenne szükségessé egy kis elmélkedést, egy kis hozzákészülést, hogy úgy mondjam: egy kis környezettanulmányt. Például: Gyulai Pál „Éji látogatásba már csak igazán egyszerű és könnyen felfogható költemény, melyet egy kis kezdő szavaló értelmezésen előad, és kész a hatás. Mégis milyen jó, ha tudja az ember Gyulai Pál szomorú családi körülményeit is ismeri a megrázó esetet, melyből fakadt ez a költemény. Én hatodikos koromban elszavaltam Tompa: „A gólyához” című költeményét, és szavalatom dicséretben részesült. Egyik bírálóm, Molnár Elek azt mondta, hogy ha az utolsó mondatot jól hangsúlyoztam volna, szavalatom teljesen sikerült lett volna. Hogyan hangsúlyoztam? így: „Nehogy ki távol sír e nemzeten.” Holott így kellett volna hangsúlyozni: „Nehogy ki távol sír e nemzeten: Megutálni is kénytelen legyen!” Én bizony rosszul hangsúlyoztam, mert még zsenge voltam e költeményhez, gyenge voltam Tompa nagy, kemény, lesújtó igazságához, nem ismertem az elaljasodást, mely együtt járt az elnyomással, nem ismertem jól a történetet, azt hittem, hogy mindjárt derék, mihelyt magyar, és ezért zavarban voltam a költemény végével és annak hangsúlyával. Nem tudtam mit csinálni vele. Ha azt tudtam volna, hogy Tompa ezért írta a költeményt, el se szavaltam volna. Pedig ezért írta, mert feddni, pirongatni, tanítani, jó útra téríteni akart, mert költő volt, mert próféta volt, mert hivatása volt, hogy rádöbbentsen bennünket a gyalázatos utunkra, és azt mondja: térjünk meg, mert nem ez a mi életünk! Ha A walesi bárdokhoz nyúl valaki, akkor is sok mindent kell ismernie. Ismerni kell például azt, hogy milyen alkalomból íródott: hogy Ferenc József király jött Budapestre, és felszólították Arany Jánost, hogy írjon erre az alkalomra a királyt dicsőítő költeményt. Nem titok, hogy Haynau Ferenc József tudtával és beleegyezésével végezte hazánkban a bosszú sötét művét az elnyomatás idején. Arany hát írt „dicsőítő költemény”-t, megírván a walesi bárdok ■ 109
