Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)

Főiskolai Ifjúsági Képzőtársaság

PAPAI DIAKEMLEKEK

gatótanács, senki. Az igazgatótanács is csak tudomásul vette a működését. Azon a nyomon működött, és abban a szellemben, mint Petőfi és Jókai idejében. Petőfi és Jókai élő-ható erő volt benne. Demokratikus intézmény volt a Kollégiumban, ebben a szent köztársaságban, vezérlő szellemei, csillagai pedig Petőfi és Jókai voltak.

A főgimnázium tanulói ötödikes koruktól fogva lehettek tagjai. De tagjai lehettek a teológia hallgatói is. És voltak is. Szívesen, sőt boldogan jártak el az ülésekre, melyek mindig vasárnap délelőtt voltak a templomi istentisztelet után, és tartottak úgy fél egyig, a konviktusi ebédig. Gimnáziumi tanulók és teológiai hallgatók egyenjogú tagjai voltak a képzőtársaságnak, és pedig fenntartás nélkül, melléktekintet és képmutatás nélkül, annyira, hogy ha egy teológus fölállt szavalni a pódiumra, és szavalatát megbírálta egy gimnazista, az azt természetesnek tartotta, jó néven vette, és ha nem sikerültnek ítélte, nem haragudott érte. Testvéri viszony volt a főgimnázium és a teológia között, a gimnazisták és a teológusok között, és ezt a testvéri viszonyt a képzőtársaság szelleme, a Kis és Nagy Kántus szelleme, a konviktus szelleme, vagyis leg- igazábban szólva az ősi Kollégium szelleme munkálta ki.

A teológusok közt voltak olyanok is, akik nem Pápán végezték a gimnáziumot. Messziről jöttek: Léváról, Csurgóról, Tolnából, Baranyából, Tiszáninnenről, Tiszántúlról, még Erdélyből is, mint például Kádár Géza és Imre. Ezek tehát nem hozhatták ide magukkal a képzőtársaság ismeretét és szeretetét. Nem az itteni talajba gyökereztek bele; messziről plántálódtak ide. Mi vágyat érezhették hát utána, mikor sejtelmük se volt róla? Mikor beléptek, hamarosan hallottak róla, hogy itt van valami képzőtársaság, amely a napokban tartja alakuló közgyűlését. Érdeklődésük folytán megtudták, hogy ez nemcsak a gimnazistáké, hanem a teológusoké is, együtt dolgoznak benne, azért a neve „Főiskolai Ifjúsági Képzőtársaság”. S miután ezt is megtudták, hogy lehetnek benne egyszerű olvasó tagok, akiknek kötelességük nincs, csupán csak jogaik vannak: bejárhatnak naponként az olvasó szobába, olvashatják a napi lapokat, a szépirodalmi lapokat, az élclapokat, válthatnak könyveket kedvükre a Képzőtársaság gazdag könyvtárából, résztvehetnek annak vasárnapi ülésein, s mindezen jogokért csekély évi tagsági díjat fizetnek: hát beiratkoztak olvasó tagnak.

De ha így volt is, csak az első évükben volt így. Ezalatt úgy megszerették a Képzőtársaságot, hogy másodéves korukban már el nem maradtak volna semmiért sem tőle, hanem lettek neki vagy szavaló, vagy munkás tagjai, vagy mindkettő egyszerre.

99«