Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Csáky Károly: Petőfi és Selmecbánya

Megemlíti továbbá, hogy Szeberényi Lajos Petőfinek négy levelét őrizte; ezek közül egyet még ő is látott: „Fakó, elsárgult papír; lúdtollal írt finom, karcsú betűk. Olyan szép tiszták ezek, mint írójuk lelke..." Az emlegetett négy levél szerepel a Petőfi Sándor Összes Művei című kiadvány VII. köteté­ben is. Az elsőt Pápáról írta Petőfi 1842. július 7-én. Ennek selmeci vonatkozá­sai is vannak: „Veled utoljára Pozsonban beszéltein — (...) onnan szüléimhez Pestre mentem, Pestről fel Selmecre testimoniumért...” Emlegeti benne Domanovszky Endre (1817-1895) barátjukat is, aki a Magyar Társaság titkára volt Selmecbányán, később pedig ismert tanár és filozófiai író lett.43 A szóban forgó selmeci útra 1841 áprilisában került sor. Április 17-én írta újabb selmeci keltezésű versét, a „Szeretlek, mint a hold...” kezdetű sorokat Neumann Károly barátjának emlékkönyvébe. A Szeberényihez írt második fennmaradt levél ugyancsak Pápáról szárma­zik (1842. november 2.) Ebben szó esik arról, hogy rendszeresen közöljék egymással újabb „elmeszüleményeiket.” Petrovich mellékelt is egy költe­ményt, „Az utolsó éj" címűt. A harmadik levelet már kecskeméti színészként fogalmazza Petőfi 1843. március 5-én. A levelezésben itt fordul elő először a „Petőfi Sándor” aláírás. A költő két verset mellékelt Szeberényinek: „Az álom” és „Az első dal” címűe­ket. A verseket jegyzetekkel együtt megtaláljuk a kritikai kiadásban.44 1843. július 21-én Írja Petőfi a következő levelet Pestről. Ebben már érezni bizonyos kételyeit Szeberényivel szemben. Innentől kezdve barátságuk is egyre inkább elhidegül. Nyilván hozzájárult ehhez az előző levélben küldött két versre írt kemény Szeberényi-bírálat is.45 S ha már a levelezésnél tartunk, hadd említsük meg, hogy Petőfinek egyetlen Selmecről írott levele maradt fenn. Ez 1838. november 1-jén kelt, s Petrovich egykori iskolatársának, Csörföly Lajosnak írta, beszámolva benne a penci szüretről, emlegetve Proszperínyi Mihályt, jelezve Lichard érkezését, s aggódva Boleman tanár úr távozása miatt.46 * * 1:1 PSÖM VII. 1904. 273-274. " PSÖM VII. 1904.10-19; 273-278. * PSÖM VII. 1904. 283-284. 1,1 PSÖM VII. 1904.8-10; 208-270. 7.9

Next

/
Oldalképek
Tartalom