Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Petőfi Sándor Pápán írott versei és székfoglalója

S hogy énekem röpülete Fellengezőbb legyen,

Telt hordóhoz vevém magam, Pincének mélyiben.

Míg fejtörés között időm Itt lassan mendegélt:

A - nem mondhatnám szűk - torok S a csap nem vesztegelt.

De bármint törtem fejemet,

S levék borral tele:

Hiában! a csigázott ész Egy kukkot sem szüle.

Végpontra szállt a türelem!

Még egyszer jót iszom;

S manó vigye, ha éneket Úgy sem zeng kobozom.

S a csapnak estem mohón Gondolva ezeket,

De ó hallatlan bosszú! a Csap már nem csepegett.

Zajló kebellel álltam ott,

Bennem harag gyuladt,

És megragadtam s vágtam a Hordóhoz lantomat.

Felhangzott a kiürült Hordónak kebele...

S o üdv, o kéj! a fejtörő Titok kulcsot lele.

Belőlem - végre rájövék - Költő miként leszen: lm, telve hallgatott s konog A hordó üresen.

Éhezni kell, éhezni hát,

Ki költő lenni vágy,

Éheztem én is... s folyt a dal, S enyém a myrtuság.

259