Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Veress Zsuzsa: Petrovics Sándor, a pápai diákköltő
tén”-típusú rigmusoknak. És a pápai vers: „Óhajtom én: legyen kedveződ a végzet, / Hogy általolvasnod ne kelljen a sötétet” (Ez az „emlékkönyv-stílus” természetesen szorosan összefügg a Bécsből szivárgó biedermeier életérzéssel, a polgárosodó társasági és szalonélet messze kiterjedő divatjainak hullámával.) A másik vonulat szintén tipikusan romantikus attitűd: a lírai alany fenséges pátosszal jeleníti meg a teremtett lények életútjának Gazdáját („Magas trónján a sors ül”). A nagyra hivatottság, kiválasztottság tudatában dicsőséges mártírkoszorúért esdekel a lírai hős. Ennek a szerepnek egy leágazása a jósálmok, csillagokban megírt végzet motívumát megfogalmazó Jövendölés című korai Petőfí-vers. Fel-feltűnik hasonló motívum a Felhők darabjaiban is („Mondják, hogy mindenikünk bír egy csillaggal” stb.) és ugyancsak e ciklusban felbukkan a Messiás-sors is, a végzet forgatókönyvének ironikus vagy komoran patetikus láttatásában. Ilyen az „Egy bölcs hajdan szamáron utazott... "-kezdetű vagy a Kereszt: „Aranykeresztet tűznek a fejedelmek / Jobbágyaik mellére; a földmívesnek / Oszt a természet búzakereszteket... / Fakereszt illet, megváltók, titeket. ” Végül a „magas tróján” fenségesen regnáló Sors és a dicső, tragikus pályáért könyörgő lírai alany párbeszédéből kirajzolódik a Messiás-motívumnak az a megfogalmazása, amelyik fellelhető a már önmagát, saját hangját megtalált Petőfi remekműveiben is. Legszebb példái a Sors, nyiss nekem tért... című költemény, illetve Az apostol híres részletei, amikor pl. az egyedül virrasztó felnőtt Szilveszter lelke felszárnyal Isten trónusához. A hivatását éppen megtaláló ifjú Szilveszter „sorskönyvi beiktatása” kapcsolódhat e diákköri motívumához „Magas trónján a sors ül / titkos könyv kezében" - „...nem hallotta ember, / De meghallotta odafónn az Isten, / Fölvette a szent könyvet, melybe / Jegyezve vannak a mártírok, / S beléirá a Szilveszter nevet. ” Megjegyzendő végül, hogy ezt a motívumot az ifjú Petőfi egyedül képviseli, a Tavaszban nem lelni párját, ez tipikusan csak őrá jellemző. 171
