Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Bodolay Géza: Petőfi Pápán

gyár irodami oktatásról értekezve Petőfi költészetének változatlan korszerűségét, sokoldalúságát és a költő nagy emberi értékeit hangsúlyozza 1924-ben írt tanulmányában: „Senkiben nincs annyi érzés, tűz, mint benne. Ki tud úgy szerelmet dalolni, mint ö, kinél oly igaz a szabadság himnusza, mint nála, kiben van annyi szociális érzés, mint benne, annyi családi érzés, mint benne, olyan mély honfibánat s hazaszeretet, mint az ő lelkében és ki annyira férfi, a megtestesült önérzet, mint ő! Nagy nevelő, akit nem méltányoltunk, de ezután első helyre kell tennünk!”

Petőfit akkor látta volna ilyennek, akkor érezte volna valóban példaképnek a Képzőtársaság tagsága, ha észrevette volna, hogy rossz hagyományt követ: március 15-ei ünnepségének a befejezése nem méltó sem a nap emlékéhez, sem Petőfi szelleméhez, sem a társasághoz. Ennek a felismerésnek egyelőre semmi jele. 1924-ben „a választmány elhatározza, hogy márc. 15-ét a tradíciókhoz híven” ünnepli meg; „vigalmi bizottságot” nevez ki, amely húsz „báli rendezőt” is mozgósít; de a Nemzeti dalon kívül egyetlen más Petőfi-verset sem vesz fel az ünnepély műsorára, ezt tán fölöslegesnek tartja, mert nem tartozik a tradícióhoz. Az ünnepség részletes beszámolója arról értesít végül, hogy a bált „a Griff-szálló nagytermében fényes erkölcsi és anyagi sikerrel” rendezte meg a társaság. Erezhették mégis az egész napos ünnepség és az éjszakai tánc- mulatság ellentmondását, mert amikor 1925-ben „a báli táncrend elkészítésére” kérte fel a választmány az egyik társasági tagot, kimondta „határo- zatilag, hogy a shymmi a táncrendbe nem, vehető", de a bál fontosságát szemükben mutatja, hogy egy későbbi gyűlésen az „előterjesztett táncrendet a választmány némi módosítással elfogadja.”

Az ünnepség beszámolójának első mondatában 1925-ben (!) természetesen két nagy név szerepel: „Képzőtársaságunk a tradíciókhoz híven - írják - ez évben is megünnepelte a magyar szabadság nagy yiapjának, márc. 15-ének évfordulóját, megemlékezve egyúttal a két örök márciusi ifjúról: Petőfiről és Jókairól is. ” Ennek megfelelően bővült a felvonulás azzal, hogy a Petőfi-háztól visszatérve túl ment a diáksereg a kollégiumon, s Jókai diákköri lakóházát is megkoszorúzva tért vissza az iskola udvarára. Ott a zászló körül dalolgatva várakoztak, míg a konviktusi kis harang be nem hívta őket a jól kiérdemelt ünnepi díszebédre. (Érdekes, hogy ezt a kis kitérőt a Jókai-házhoz nem tették meg minden évben: már 1926-ban s a következő években sem.)

IjO