Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Kőrös Endre: Petőfi és Jókai
Mi más a kettő — származása, sorsa! A kényes úrfi s a rongyos baka! De itt egy schola lépcsőit tapossa, S mindkettőjüknek egy láng gyullada. Áldott a láng, mely négy évszázad óta Elfojthatatlan s biztatón ragyog, Áldott a hűség, mely vészekben óvta, Hogy élvezzék szegények, gazdagok. Az eszmeszikrák, mik belőle kehiek, Egy új világot tárnak fel nekik, Hol nincs korlátja a szabad kebelnek, Ha szellem tornáján vetélkedik. Megszólal Józsuának harsonája És összedől sok ódon bástyafal, S Lehelnek kürtje visszhangozva rája, Újabb honfoglalás elé rivall. Előre hát az ős hadaknak útján Dallal köszöntni a magyar hazát! Múltját igazság fényénél befutván, Jelenjét szivrepesve járjad át! S ki férfiúvá fejlett a nyomorbaji, Örüljön nagyságának érzetén, S ki eddig gyermekként élt játszi sorban, Zokogjon százados balvégzetén. Hallod, hogy ujjong annak száz dalában A népnek lelke tisztán és üdén? Szerelme mámoros sugallatcibaji Hogyan zeng himnuszt üdve reggelén ? Hallod, mint zúg, dübörg, búg egyre jobban Arkangyalhangja künn a szent tusán, Míg üstökösként a vak éjbe lobban, S eltűnik ott az ifjú Osszián. 10
