Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Nádasdy Lajos: Petőfi, a pápai diák

tanult, másokat szívesen elhanyagolt. Ebből adódik, hogy jegyei meglehetősen vegyesek. Iskolai bizonyítványa Petőfinek a pápai iskolai évről nincsen. Amit egyes tanulmányok vagy könyvek iskolai bizonyítványként írásban vagy fotó­kópiában közölnek, az egy késői összeállítás az „Ertesítvény”-ek alapján, ami­ket máig megőrzött a főiskolai levéltár. Ezen eredeti értesítvények alapján közöljük Petőfi érdemjegyeit, melyeket a félévi és év végi közvizsgálatokon elért. Megjegyezzük még, hogy minden tanár külön naplót vezetett. • Czibor Ferencnél - erkölcsben első osztályú, diákliteratúrában első osztá­lyú. • Tarczy Lajosnál - erkölcsben első osztályú, vegytan első felében jeles, német nyelvben kitűnő, magyar nyelvben kitűnő. • Farkasdy Károly segédtanárnál - erkölcsben első osztályú, mértan szám­tani részében első osztályú, görög nyelvben első másodosztályú. • László Jónás ev. lelkésznél - erkölcsben első osztályú, vallásban jeles. • MÁSODIK FÉLÉVBEN: • Czibor Ferencnél - erkölcsben első osztályú, gondolkozástanból első osz­tályú az utolsók közül, görög nyelvből első osztályú az utolsók közül. • Tarczy Lajosnál - erkölcsben első osztályú, vegytan második fele első osztályú, növényismeret első másodosztályú, német nyelv kitűnő, magyar nyelv kitűnő. • Farkasdy Károly segédtanárnál - erkölcsben első osztályú, tértan, há­romszögmérés, kúpmetszetekben első az utolsók közül, földrajzban kitűnő. • Léiszló Jónás ev. lelkésznél - erkölcsben első osztályú, vallásban első osz­tályú. Magyarázatképpen a korszak iskolai érdemjegyei: kitűnő, jeles, első osztá­lyú, első-másodosztályú és másodosztályú (= szekunda, megbukott!) Ezen osztályzatok figyelembevételével ki-ki levonhatja a maga következtetéseit. 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom