Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

X. Gyermekkori mulatságok

fel, és hol és ki tartja? Ezek voltak az én élményeim a sárkányozás körül, és előszeretetem ezen szép mulatság iránt oly soká megmaradt, hogy nemcsak a fiamnak, de még az unokámnak is csináltam sárkányt, és velük együtt sárkányoztam.

A harangozás. Ezt a mesterséget is nagyon kedveltem, és ha hozzá juthattam, örömest mentem fel a kálvinista toronyba, kivált ha halottra kellett harangozni, mikor egymásután három verset huztunk. Ilyenkor kedvemre kiharangoztam magam. Azonban a fő gyönyörűség nem a harangkötél rángatása volt, hanem a harang elkezdése vagy elhagyása, de ezt avatatlan kezekre nem lehetett bízni, mert a harangot kondulás nélkül kellett elkezdeni és elhagyni. Már jócskán be voltam iskolázva a haranghúzásba, mikor egyszer a Mohai Jancsit, a harangozónak a legény fiát, a ki az öreg helyett legtöbbször maga ment harangozni, részint nagy kérésekkel, részint egy pár baraczkkal meg tudtam vesztegetni és rábírni arra, hogy reggel, mikor a nyolczat harangoztuk, engedje meg, hogy a nagy harangot én hagyhassam el. Ez az első kísérletem azonban balul ütött ki, mert mikor a mind lassabban lendülő harang nyelvébe a kötelet bele akartam vetni, ez alatt a haranghoz oly közel léptem, hogy a vissza lendülő harang pereme a homlokomhoz ütődött és engem hanyatt vágott. A Mohai Jancsi tán még jobban megijedt, mint jó magam, az ő zsebkendője is, az enyém is tele lett vérrel, mire annyira el tudtuk állítani a vérzést, hogy a toronyból lejöhettünk. Az iskola udvaron levő kutnál aztán ki áztattam a sebet, kiöblítettem a zsebkendőmet, melyet a sebre tartva nyitottam be az osztályba, a hol Szűcs Sándor tanító úr már megkezdte a tanítást. Minden figyelem persze felém irányult, és a tanító úr mindjárt tudakolta is a baleset okát. Azt nem mondhattam, hogy a harang ütött le, hanem azt hazudtam, hogy nagyon szaladtam, - nehogy elkéssem, és itt az iskola udvaron egy kiálló kőben megbotolva hasra estem és homlokomat kemény kőbe vágtam.-89-