Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

VIII. Jobb idők

januárban aggkori végkimerülésben 76 éves korában meghalt, oly ideálisan, hogy este még végezte szokott foglalkozását, és a rosszukét minden jele nélkül tért nyugalomra. Reggel, hogy a szokott időben nem kelt fel, nagyanyám megnézte, hogy mi történt vele, mikor ébreszteni akarja, már csak kihűlt tetemét érintette. Isten félő, jámbor öreg asz- szony volt, szorgalmas, munkás végső ellobbanásáig életének, összetöpörödött alacsony kis alakja mindig mozgékony, mindig munkában volt.

Most is előttem van, a mint a kenyértészta bedagasztása után leült a zsámolyra, a fazék vizet a térdei közé fogta és kovászos kezeit abban leöblítette. Ilyenkor szokta mesélgetni a piaczi élményeit. Ő még feltétlenül hitt a boszorkányokban, és rémes dolgokat tudott felőlük elmondani. Gyakran emlegette egy macskáját, a melyik minden szavát értette, és ha korholta, olyan haragosan tudott nézni, hogy az félelmetes volt. Egyszer megtorkoskodta a tejfelt, ezért meg akarta verni, kergette is a szobában a pálczával, de a macska mindig kisiklott, egyszer nagy ira- modással felugrott az ablakba, onnét öltögette a nyelvét rá, és midőn felé suhintott, a becsukott ablakon át úgy eltűnt, hogy soha többé nem látta. Ez a macska szerinte feltétlenül boszorkány volt, és még azután is sokáig eltűnődött azon, hogy kinek a lelke bújhatott ennek a macskának a képébe. Mesélgetése az én gyermeki fantáziámat nagyon tüzelte, rendkívül szerettem elbeszéléseit hallgatni, s mikor meghalt, őszintébben nálamnál nem siratta meg senki.

A mint a szegény öreg elhunytéval a hátulsó szoba felszabadult, nagyszülőim azt mondták édes anyámnak: már csak ne járjatok ti mindennap olyan messziről haza, telepedjetek meg a hátulsó szobában, a ti lakástokat pedig adjátok bérbe. Nagyon szívesen tettünk eleget ennek a felhívásnak, örömmel hurczolkodtunk vissza abba a lakásba, a melyben zsenge gyermekkorom napjai lefolytak. Innét aztán nem mozdultunk- 65 -