Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XXV. Utrecht, London, Gotha

Azt még Pápán megtudtam, mert Üli megírta, hogy szegény csereanyám hosszú szenvedés után még 1863-ban meghalt, de Vámosyéktól azt is megtudtam, hogy Prochazka352 ismét megházasodott, és hogy régi lakásukból elköltöztek. Különös véletlen folytán - mikor az nap egy kis körutat tettem a városban, találkoztam az öreg Prohászkával, a ki szintén megismert, s miután nehány szóval előadtam, hogy külföldi útról jöttem meg, és holnap haza utazom, hivott, hogy látogassam meg otthonában. Lehet, hogy a látogatást kilátásba helyeztem, de nem mentem el hozzájuk. Nem lett volna értelme e látogatásnak, mert az a szegény jó lélek, a kihez én vonzódtam, és aki engem is szeretett, nem volt már életben, Vilma neve is elhomályosodott emlékemben - s igy az egész család, melybe most már uj asszony is jött, nem gyakorolta rám többé azt a vonzó erőt, mely a régi ismeretség felújítására ösztönzött volna.

Vámosyéktól búcsút véve másnap délelőtt hajóra ültem, hogy most már végállomásom az édes otthon légyen. A szeszélyes kanyargó Duna szigeteit elhagyva olyan vágyva néztem kelet felé, honnét majd a távol ködéből a rég nem látott ismerős tornyok fognak feltűnni. S mikor a kálvinista sugártorony előbukkant a fák közül, úgy ugrált a szivem örömében, mintha nem akart volna ott benn megférni. Hát újra láttam innét az én szülőföldemet, hova mindenünnét - akármilyen jó dolgom volt is, mindég égő vággyal siettem vissza. Olyan voltam, mint a tormába esett féreg. Én talán sehol sem tudtam volna gyökeret verni, igazi ős komáromi voltam, hasonlóan ahhoz a növényhez, mely csak saját levegőjében él meg.

352 A tanító nevét itt a korábbiaktól eltérően magyarosan, Prohászka formában írta.- 284 -