Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XVIII. Pozsony után Pápa
szó példákat hozott fel, hogy előadását még a leggyengébbek is figyelemmel tudták kísérni, mert a figyelmet mindvégig képes volt meggyőző fejtegetéseivel lekötni. Biztos tudása, kitűnő didaktikai módszere feltétlenül imponált és tekintélye oly nagy volt, hogy annak súlya alatt a legrakoncátlanabb vérű tanuló is meghunyászkodott. Nincs az a magasztaló jelző, mely őt, mint előadó tanárt meg nem illeti. Ami eddig homály volt előttünk, azt világos elő adásával eloszlatta és elérte azt, hogy növendékei közt alig volt egy-kettő, aki a közepes átlagot meg nem ütötte. Szintén nagy tekintély volt Bocsor István, a történelem tanára, aki a történelmi események felfogásába mélyebb értelmet vitt bele. Az ő felfogása szerint a világtörténeti eseményeket egy öntudatos világszellem kormányozza, mely kérlelhetetlen logikával tör célja felé. Valamely esemény azért következik be, mert a történelmi szükségesség ezt így kívánja. Már 1862-ben erre az elméletre támaszkodva kimondta, hogy az olasz egységnek diadalmaskodni és a pápai államnak bukni kell; az európai Törökország összeomlása csak idő kérdése. A világtörténelem folyamában a népek és nemzetek missióját szabatosan megjelölte. A történelmi eseményeknek előadása ebben az új világításban tagadhatatlanul mély benyomást gyakorolt reánk és érdeklődésünket a legnagyobb mértékben fölkeltette. Előadása néha darabos és triviális, de mindig jellegzetes volt. Megállapításait a történelem folyama mind igazolta, ami amellett bizonyít, hogy a történelem filozófiáját helyesen fogta fel. Kerkapoly Károly rengeteg nagy ész, de hideg, mint az északi polus. Bölcsészete olyan mélyen járó, annyira abstract, hogy közülünk senki sem értette, még az se, aki azzal kérkedett, hogy érti. Ha elkezdett magyarázni, szabatos nyelve úgy gördült, oly feltartózhatatlan sebességgel tört előre, mint a hegyi patak. Azzal, hogy a nagy szóáradatból tanítványai értenek-e valamit, sohasem törődött, mintha abban gyönyörkö- 198 -
