Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XVII. Második pozsonyi évem
A programit! első része pontosan bevált. Úgy este 7 óra tájban megérkeztünk Csötörtökbe, szerencsére holdvilág volt, és nem kellett sötétben bandukolnunk a falu kocsmájáig. Itt megszálltunk. A korcsmá- ros nem fogadott épen barátságosan bennünket, mert a vékony pénzű legényeket azonnal kilátta belőlünk, de embertelen se volt. Megengedte, hogy a kocsma közepén levő nagy pléhkályha mellett melegedjünk. Lassanként bátorságot vettünk további szándékunkról is értesíteni, hogy tudniillik mi az éjszakát itt akarjuk tölteni. A zsidó eleinte szabadkozott, hogy az ő háza nem szálló, a sok gyerekét se tudja hova tenni, nem hogy még nekünk tudna éji szállást adni. Addig alkudoztunk vele, míg rá állt, hogy jól van, leterit ide a földre egy kévezsuppot, azon elalhatunk, de mindegyikünk fizet a szállásért 2 krajczárt. A pénzünkből ez még futotta, sőt még marad 3 krajczár. És mivel a kályha rendliben épen krumpli sült, felajánlottuk neki a még rendelkezésünkre álló tőkemaradékot. Nem vetette meg. Mindegyikünk kapott három darab sült krumplit. Azt se gondoltuk volna, hogy még ma meleg vacsorát eszünk. Minthogy az ivóban lézengő egy pár vendég időben haza takarodott, a kocsmáros kijelentette, hogy nem hajlandó a kedvünkért tovább égetni a gyertyát, behozatta a szolgálóval a zsuppot, mi aztán elterítettük a földön, s miután sötétben maradtunk, mi is leheveredtünk a rögtönzött ágyra, fejünk alá téve vánkosul magunkkal hozott kis motyónkat. Fekhelyünket még nagyítással sem lehetett kényelmesnek mondani, de azért mégis örültünk, hogy legalább ilyen is jutott. Meg is voltunk addig békességben, míg a kályha melege tartott, de az a rozoga ablakok résein hamar elillant, és dudált be a hideg szél, ehhez a zenéhez csatlakozott az udvaron egy komondor, mely el kezdett pogányul üvölteni, talán azért mert idegen szagot érzett. Akkorákat alhattunk csak, mint a nyúl farka, mert éjszakánk örökös forgolódásban telt el. Nem volt elég a kényelmetlen ágy, ezenfelül [még] fáztunk is. Mind a hárman meg- 171 -
