Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XIII. Hogyan lettem diák?

adványommal mindig igen hamar kész lettem, és a kertben aztán sokszor és sokat segíthettem, édes anyám többször mondta:- Te gyerek, én tégedet sohase látlak tanulni, de vigyázz, ha szégyent hozol a fejemre, én többet egy garast se költők rád. - No, hát nem váltam szégyenére sem édes anyámnak, sem az én volt kedves tanítómnak, mert az év végén, - a mint ezt az értesítő ma is igazolja -, tanulótársaim közt az első lettem.

A mi a tanulókkal való bánásmódot illeti, hát ez igazán brutális volt, igazi muszka modor. Hangban durva, büntetésben kegyetlen, a nevelés tudományának leghalványabb sejtelme nélkül. Az volt a felfogás - úgy látszik, hogy a tanuló azért nem tud, mert nem tanul, mert nem akar tanulni. Meg kell tehát törni az akaratot, és a hanyag tanulót minden eszközzel szorítani kell, hogy tudjon. Azt gondolták, hogy ha koplaltat- ják, szidják és verik a tanulót, ezzel czélt érnek. Mintha bizony az a szegény diák nem szívesen kerülné ki mindezt, ha a tehetségétől telnék, mennyivel szívesebben pályázna a tanár elismerésére, mint korholásá- ra. Közönséges dolog volt a tanulónak a fejét a fekete táblához verni, ha a mértani figurát rosszul rajzolta fel, vagy a számtani feladvány kidolgozásában hibát követett el. A nyelvtani hibákért az erélyes fejbelegyin- tés meg már olyan szokott dolog volt, hogy talán nem is esett volna jól, ha kimarad.

Különösen az osztályfőnökünk, Vadász Lambert excellált a lealacsonyító, a megsemmisítő epithetonok halmozásában. Pro memoria ide irok egy pár nyájas megszólítását, mellyel a gyöngébb fajta növendékeket traktálni szokta:- Te buta normalista nemzedék, hol kullogtál akkor, mikor az Isten az észt osztogatta, hogy neked egy morzsányi se jutott. Te marha, még most se látod be, hogy neked széna kell, nem tudomány. Az apádnak is lehetne annyi esze, hogy meglátná a lelóggó nagy szamár füleidet, s a- 123 -