Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XII. Politikai és társadalmi viszonyok
hogy a két fogát kirúgtam, nem neheztelt, sőt belátta, hogy miután ő volt a csábitó, egészen rendjén történt, hogy ő lakolt meg érzékenyebben. Leforrázott ebek módjára vonultunk aztán vissza az eset színhelyéről, erősen fogadkozva, hogy többé bagolyfészek után nem mászkálunk. Két hires búcsú napja is esett a nagy szünidőben, az egyik a nesz- mélyi", a másik az ácsi99 100. Nagyon vágytam én is, a ki annyiszor hallottam emlegetni ezeket a búcsúkat - hogy egyszer egy ilyenben én is részt vehessek. Nagy volt tehát az örömöm, mikor egy szombatnapon igy szólt hozzánk édes anyám:- No gyerekek, ha jól iparkodtak és szorgalmasan húztok nekem vizet, holnap elmegyünk ácsi búcsúra.101 Mint mikor a hosszú marschban elfáradt baka meghallja a katonabanda riadó hangjait; ezekre a hangokra lankadt tagjait egyszerre ki huzza, úgy búzdultunk neki mi is szegény nénémmel a vizhuzásnak, hogy az ígéret földjére eljuthassunk. Másnap gyönyörű verőfényes reggel volt. Igazi vasárnapi hangulatban voltunk mindannyian, mikor Tóth János bátyánk felfogadott kocsijára mi is felkapaszkodtunk. Nem volt ugyan kényelmes helyünk, mert a kocsi legnagyobb részét a búcsúra szállított kádármunkák foglalták el, de mi ezzel nem törődtünk, hiszen ácsi búcsúra megyünk. Falut én az előtt soha sem láttam, hogy milyen lehet ez, szinte izgatottan néztem előre, mikor egyszer feltűnt a láthatáron két karcsú to99 Neszmély 46 kuriális nemes család által bírt magyar község, országszerte ismert bortermelő helység Komárom vármegye tatai járásában. 1848-ban 1263 lakosa közül 1040 református, 217 katolikus, 6 izraelita vallású volt. Vö. FÉNYES 1994. 265-269. 100 Ács magyar község Komárom megye gesztesi járásában, a Buda-Bécs főútvonal mentén. 1824-ig legnagyobb birtokosa gr. Eszterházy Károly, azután herceg Lichtenstein Alajos. 1848-ban 3800 lakosából 2435 református, 1128 katolikus volt. A 144 nemes család többsége reformátusnak számított. Vö. FÉNYES 1994. 202-209. 101 Ácson Mária-napi búcsút (szeptember 8.) tartottak. Vö. DANCS 1994. 5.- 111 -