Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XII. Politikai és társadalmi viszonyok

tiszteletű Kalmár József58 lelkész úr méltán ajkára vehette a predi- kácziót megelőző ezen üdvözlő szavakat:- Komáromi fényes gyülekezet! De nemcsak a ruházatban őrizték meg a régi tradicziókat, hanem erkölcsben és szokásokban is. Ezek a híven megőrzött népszokások a jelentősebb napokat kiemelték a szürkeség ködéből, és valódi ünneppé avatták. A családban a nagy, - úgynevezett sátoros ünnepeket nagy ájtatossággal és igazi hivő lélekkel ünnepelték. Ilyen ünnepnapokon a templom mindig zsúfolásig megtelt hívekkel, a kiknek a figyelmét za­varta a perselyek körül hordozása az egyházi beszéd alatt, melyekbe az egyházfi és a harangozó a krajczárokat szedték be, melyek esés közben zajjal ütődtek a persely réznyilásához. Ez a helytelen és figyelmet zava­ró gyakorlat csak az utóbbi években szűnt meg. Templom után nagy atyám rendszerint megkérdezte tőlem, mi volt a textus, azaz mely bib­liai hely volt az, melyet a pap a predikáczió alapigéivé választott, ő ma­ga pedig mindig elővette a bibliát, és kikereste a megjelölt helyet, és azt buzgón olvasgatta. Az iskolai nagy szünet alatt is mi énekes gyerekek eljártunk regge­lenként a templomba, nem ugyan buzgólkodni, hanem megtudni: nincs-e halott? Ha halottat jelentettek, a kántortól megkérdeztük, hogy a temetéshez hány gyereket rendeltek, ezeknek a megjelenéséről aztán gondoskodtunk, templom után pedig felmentünk a toronyba haran­gozni. Egy alkalommal azt súgta a fülembe Kecskés Jancsi barátom, hogy harangozás után menjünk fel a zöld salugáterhez, ott bagoly fészek van, 98 98 Helyesen: Kolmár József (1769-1835) kiskunhalasi születésű komáromi reformá­tus lelkész, híres szónok. Debrecenben, majd Göttingenben tanult, 1797-től Dunapata- jon, 1812-től Kecskeméten, 1813-tól Komáromban szolgált. 1822-1835 között a Komá­romi Református Egyházmegye esperese volt. 11 önálló műve (értekezés, prédikáció) jelent meg nyomtatásban. Vö. SZINNYEI 1899. VI. 776-778., KÚR 1938.- 109 ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom