Hudi József: A dunántúli nemesi községek statútumai a XVII–XIX. századból (Veszprém, 1999)

II. A vármegyék nemesi községekre vonatkozó szabályrendeletei

125 passualis levelet047 048 049 050 051 052 ineg vi(z)sgálván, ha gyanúsnak látzatik, járásbeli sz[olga] bíró úrhoz őrizet alatt által küldeni fogja; aki ezen rendelés ellen házánál ősméretlen, és gyanús embereket tart, a n[eme|sg ember ugyan 12 fjorintral, a paraszt pedig 12 pálczákra, ha a testi alkotmánya verést nem szenvedne, valamint ezen, úgy más hasonló büntetessek esetjeibe(n), mint a nemes személy büntettetik, és ha azon el titkolt idegen valamely lopást követne el, vagy más tolvaj [na]k utat mutattna, az okozott kárt az fizeti meg, akinéál tartózkodott. Ezen rendelést szorossan neg tar­tani köteleztettnek a vendégfogadósok, kortsmárosok, pásztorok, zsidók, akiknek házaikat, és lakásaikat a helység elöljárói magok, vagy rendelt embereik, főképpen, ha valamely gyanuság azok ellen támodna, éjtzakának idején is meg vi(z)sgálni tartoznak, a büntetésnek fele mindenkor a vi(z)sgáló elöljáróké, fele pedig a hely­ség cassájáé lészen. A vándorló, és úgy nevezett oláh czigányokat semmi essetben a faluban, és annak határán meg szenvedni649 nem szabad, hanem ha a vármegye a bejövetelben találtadnak, tüstént vissza utasíttassanak, ha pedig még is a v[árme]gyében méllyebben bé jönni bátorkodnának, a járásbéli találtadnak, sz[olga]bíró úrhoz szoros őrizet alatt vezettessenek. 18 -o: A kortsmákban, vendégfogadókban, és azon házakban, ahol a le­génység magát mulatni szokta, muzsikát és tántzot tartani a hadnagy, vagy bírónak tudta nélkül nem szabad; azok tehát, akik az elöljáróság engedelme nélkül, vagy pedig a Nfentejs V[árme]gye által meghatározott idő után tántzolnak, korhelyked- nek, a kortsmákban, vagy magános házoknál boroznak és dombéroznak,050 a kortsmáros ugyan és vendég tartó maga 12 f[orint]ra, a parasztok pedig 12 pálczára bűntetteinek, akik pedig az elöljáróság által ki parantsoltattván, nem engedelmes­kednek, avagy a meg büntetéseknek magokat ellent vetik, a járásbéli szfolga] bíró úrnak bé jelentettvén, a N[eme]s V[árme]gye által még érzékenyebben fognak büntettetni. A 12 f[orin]t. büntetésnek fele az elöljáróké, másik az helység cassájáé lés zen. 19-o: A tűzi veszedelmek[ne]k el távoztatássára és a ki ütött tűznek hat­hatós meg fojtássára nézve rendeltetik, hogy kémények[ne]k, kementzék[ne]k és füttő helyek[ne]k mineműsége, kivált ahol a falak fa talpra, és kanók közé épülve vannak, úgy a lakosokjnajk a tűzzel való bánás módjok, az elöljáróság által gyak­rabban házrul házra megvi(z)sgáltassanak; a hol a kémények és sütő helyek tisztáta­lanok, avagy ippen hibások|na|k és így veszedelmesek[ne]k találtadnak, ezek[ne]k helyre álléttásáig tűzellés tiltasson meg, és ki ezen tilalom ellen ollyas veszedelmes helyeken tüzet rakni bátorkodik, a tűznek tüstént való el oltássá mellett, az ellöbbi pontban meg írt 4 f[orint]ra ezüstjben] büntettessen, és ha az íllyes vakmerő tűzra­kás által valamely szerentsétlenség történne, az által hágó, mint szántszándékos gyújtogató tekintettni és fenyéttő perben fog büntettetni.051 Hasonlőkép(pen) fognak büntettődni, akik a vaj ki főzésben lámpás és égő gyetyák[na]k hordozássában és átollában a tűzellés módjában gondatlanok!na]k fognak tapasztaltadul, nem külömben, aki a szobán és konyhán kívül, az istállókba, pajtákba és az épületek körül pipáznak, és a kik, akár menyegző, akár más alkalmatossággal652 az épületek körül és a faluban lövöldöznek. Továbbá szükséges, hogy a szeles, és kiváltképpen száraz időkben a közönséges éjjeli őrön kívül, ház sorjában több vigyázók is rendel­tessenek, és nem tsak a jobbágy emberek, hanem a nemesek is személy és rang 047 ti. útlevelét 048 testi alkata, ti. gyenge testalkatú 049 értsd: megtűrni 050 dorbézolnak 051 A szándékos gyújtogatás súlyos bűncselekménynek számított, a tettest a vármegye büntető törvényszéke elé állították. 052 értsd: alkalommal

Next

/
Oldalképek
Tartalom